Társoldalunk:

A FIFA elnöke csalódott a két Korea közötti vb-selejtező miatt

2019.10.16. 19:45

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke csalódottan távozott Phenjanból, mert telt házra számított a Koreai NDK-Koreai Köztársaság világbajnoki selejtezőn, melyet azonban zárt kapuk mögött rendeztek.

Nagyon vártam, hogy láthassam ezt a telt házas, történelmi mérkőzést, ezért csalódás volt az üres lelátók látványa - nyilatkozta az elnök a FIFA honlapján.

Hozzátette, meglepve tapasztalták, hogy - eddig ismeretlen okból - zárt kapuk előtt rendezték a meccset, amelyről nem volt élő televíziós közvetítés, nem fogadták a dél-koreai médiumok képviselőit, a küldöttség beutazását pedig vízumproblémák nehezítették. Elmondása szerint ezeket a gondokat felvetették a helyi szövetség vezetőinek, és reméli, mielőbb sikerül pozitív változásokat elérni.

"Számunkra a sajtószabadság és a szólásszabadság kiemelkedően fontos, másfelől viszont nem szabad azt gondolni, hogy egyik percről a másikra megváltoztathatjuk a világot" - nyilatkozta Infantino.

A FIFA elnöke elégedetlen volt a két Korea közötti vb-selejtező lebonyolításávalForrás: AFP/Karim Jaafar

A két Korea válogatottjai kedden gól nélküli döntetlent játszottak egymással az ázsiai világbajnoki selejtezőben. A csapatok 29 év után találkoztak újra Észak-Koreában, azóta az északiak visszautasították, hogy felhúzzák a Koreai Köztársaság zászlaját, és lejátsszák a himnuszát.
Az 50 ezer fő befogadására alkalmas stadionban a dél-koreai szövetség mintegy harminc alkalmazottjának korlátozott lehetősége volt arra, hogy beszámoljon a mérkőzés alakulásáról, ugyanis mindössze két internet-csatlakozási pontot biztosítottak számukra a rendezők, egyet a stadionban és egyet a szállodájukban. Észak-Korea ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a déli küldöttség még hazautazása előtt átveheti a selejtező felvételeit DVD-n.

Nézők nélkül rendezték meg a két Korea között labdarúgó vb-selejtezőtForrás: Time.com

Nézők mellett külföldi újságírókat sem engedtek be, a lelátón a dél-koreai küldöttségen kívül csak sportági vezetők és külföldi diplomaták foglaltak helyet. A dél-koreai szövetség egyelőre fontolgatja, hogy panaszt tegyen-e a FIFA-nál és az ázsiai szövetségnél, amiért szurkolóik és újságíróik sem utazhattak be az országba.