Társoldalunk:

Testvérek és ellenségek vb-harca Észak-Koreában

2019.10.15. 05:03

Egy nemzet két válogatottja harcol egymással a világbajnoki részvételért: a két Korea válogatottja 29 év után először mérkőzik meg kedden délelőtt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában, Phenjanban. A vendégek kerülővel érkeznek, saját szurkolóik nem lesznek, ahogy közvetítés sem a találkozóról. Mindezek ellenére ez valójában sokkal inkább barátságos mérkőzés, mintsem két, egymással 66 éve hadban álló ország csapatainak háborúja.

2019. július 17-én az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) Kuala Lumpur-i székhelyén a 2022-es katari világbajnokság kontinentális selejtezőinek második csoportkörét sorsolták. Európával ellentétben itt nincsenek tiltott párosítások, így aztán megtörténhetett, amire nem sok esély volt: a H csoportban egymás mellé került a két Korea, azaz az egymással hivatalosan hadban álló kommunista Észak- és a (nem csak nevében) demokratikus Dél-Korea.

Egy pillanatra biztosan megfagyott a levegő a teremben, de aztán mindenki továbblépett, és a két találkozó időpontjának és helyszínének megszervezésére kezdett koncentrálni.

„Ez csak a sportról szól – adta a higgadtat a sorsolás után a déliek portugál szövetségi kapitánya, Paulo Bento, aki azért nyilván tisztában van azzal, hogy ez a meccs sokkal többről szól, mint a sport. – Lesz két meccsünk Észak-Korea ellen ugyanúgy, ahogy a csoport többi válogatottja ellen. Nyerni akarunk, de úgy, hogy közben minden ellenfelünket tiszteljük."

Paulo Bento (jobbról a második) és Szon Heung-min sajtótájékoztatót tart PhenjanbanForrás: AFP/Handout

Ez sokkal több, mint egy szimpla focimeccs. A koreai háború szinonimája 

– idézi a Washington Post a 2012-ben északról délre szökő Jung De-hant, aki 2010-ben 15 évesen még arról álmodott, hogy egyszer majd ő is az északiak piros mezében léphet pályára egy labdarúgó-világbajnokságon. Most egy déli amatőr klubban játszik.

A fenti szavak talán nem is annyira magáról a háborúról, mint inkább az azt követő évtizedekről szólnak. A második világháború végén a japán megszállás alól felszabaduló Koreai-félsziget északi részét a szovjetek, míg a délit az amerikaiak vonták ellenőrzésük alá, és tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy a szembenállás fegyveres konfliktussá fajuljon. Erre végül 1950-ben került sor, amikor az északi csapatok megtámadták a déli országrészt, hogy aztán három évig tartó pusztító háború vegye kezdetét, ami 1953. július 27-én ért véget – már, ami a harcokat illeti, mert a két ország(rész) nem kötött békét, csak egy demilitarizált övezetet hoztak létre, hogy aztán folyamatosan a másik fél elpusztításával fenyegetőzzenek  (főleg északról), illetve kölcsönösen elrettentő hadgyakorlatokat tartsanak egymás orra előtt.

Ehhez képest a keddi mérkőzés az 50 ezer nézőt befogadó phenjani Kim Ir-szen-stadionban mégsem arról fog szólni, hogy kitör-e az újabb koreai háború, hanem arról, hogy tesz-e újabb szimbolikus lépést egymás és a hivatalos béke felé a kettészakított ország két része.

Egy ilyen eredménnyel biztos, hogy mindenki elégedett lenneForrás: AFP/Kim Won-Jin

Mindenesetre korántsem volt nyilvánvaló, hogy hol lesz a két csapat első, októberi találkozója. A tárgyalásokra egyrészt árnyékot vetett, hogy az északiak biztos, ami biztos alapon végrehajtottak néhány rakétakísérletet.  Végül Kim Dzsongun döntött, és zöld jelzést adott a két csapat második egymás elleni phenjani meccsének. Az elsőre, egyben az eddigi utolsóra 1990. október 11-én került sor az északi fővárosban.

A két válogatott a háborút követően első alkalommal 1978-ban Bangkokban találkozott egymással, ahol egy békés 0-0-val nyitották meg a ritka randevúk sorát. A mérkőzésre az Ázsiai Játékok labdarúgótornájának döntőjében került sor. A találkozóról szóló beszámolókat Lee Jong Szungnak, a leicesteri De Montfort Egyetemen írt doktori munkája (Futball Észak- és Dél-Koreában 1910-2002, kialakulás és fejlődés) eleveníti fel. Ezek szerint általános szimpátiát váltott ki, hogy a két csapatkapitány a mérkőzés előtt egymást átkarolva, mosolyogva pózolt a fotósoknak. Ezek után szinte törvényszerű volt, hogy a hosszabbítás után 0-0-s döntetlennel véget érő találkozón nem rúgtak tizenegyeseket a csapatok, hanem mindkét együttest győztesnek hirdették ki.

Visszacsengtek a dél-koreai szövetség két évvel korábbi közleményének, egy észak-déli ifi meccs utáni szavai: Nem számít ki nyer és ki veszít, mindannyian koreaiak vagyunk. 

Két évvel később Kuvaitban 2-1-re nyertek a déliek, ezt követően azonban fagyosra fordult a hangulat, és egészen 1989-ig a háborús fenyegetésektől eltekintve semmilyen kapcsolat nem volt a két ország között. Észak-Korea bojkottálta az 1986-os szöuli Ázsiai Játékokat, ahogy az 1988-as nyári olimpiát is. Ezek után kész csoda, hogy 1989. október 16. és 1990. október 23. között négyszer is megmérkőztek egymással, a két utolsó találkozóra pedig a két fővárosban került sor.

Megtöltötték a világ legnagyobb stadionját:

Előbb északon, a világ legnagyobb stadionjában, a 150 ezres Május 1. Stadionban találkoztak a csapatok, ahol a hazai szurkolók visszafogottan tüntettek, az északi játékosok pedig hasonlóan ünnepeltek, miután a játékvezető megadott egy véleményes büntetőt a hazaiaknak, amivel 1-1 lett, végül 2-1-re nyertek a hazaiak. Két héttel később Szöulban 1-0-ra a déliek győztek, annak ellenére, hogy a hazai szurkolók hangosan bíztatták sajátjaikat, hogy hagyják egyenlíteni az északiakat.

Nem sokkal később, 1991-ben két világversenyen, az asztalitenisz-vb-n és az ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon is közös csapatot indított a két ország, ami a korábbi – és későbbi – fejlemények tükrében óriási lépés volt. De ugyanezt láthattuk a 2018-as phjongcshangi téli olimpián is, ahol női jégkorongban indult egyesített csapat.

Az egyesített koreai csapat versenyzői hallgatják az Arirang című nemzeti dalt a 2018-as Ázsiai JátékokonForrás: AFP/Adek Berry

Az 1994-es vb-selejtezők utolsó körében egy csoportba került a két csapat: a hatcsapatos csoportban mindenki egyszer játszott a másik öt riválissal, a két Korea meccsét, semleges pályán, Dohában (a selejtező valamennyi meccsét ott rendezték) a déliek nyerték 3-0-ra. Ezt követően az északiak minden sorozattól évekre visszaléptek, részben az országot irányító Kim Ir-szen halála, részben pedig a népi demokratikus Koreát sújtó négy éven át tartó rettenetes éhínség miatt.

A magyar kapcsolat
1991 októberében az észak-koreai női válogatott bemutató mérkőzést játszott az Egyesült Államokban, ahol 2-1-re legyőzte az egy hónappal később az első női vébét megnyerő hazaiakat. A koreai csapat kispadján tanácsadóként az a Csernai Pál ült, aki 1980-ban és 1981-ben megnyerte a Bundesligát a Bayern Münchennel, a következő évben pedig BEK-döntőbe jutottak. Csernaival elégedettek lehettek, mert 1993-ban rábízták a férfi válogatottat, azonban nem tudtak kijutni a tornára, az utolsó meccsük éppen a déliek elleni 0-3 volt.

2005-ben jött a következő páros, sőt triplamérkőzés-sorozat: előbb a Kelet-Ázsiai Futball-bajnokságban játszottak 0-0-t, majd tíz nappal később a japán uralom alóli felszabadulás 60. évfordulóján rendezett ünnepi mérkőzésen dél 3-0-ra győzött, hogy aztán két nappal később a nők összecsapásán az ebben a szakágban a világ élmezőnyébe tartozó észak nyerjen 2-0-ra.

A 2010-es vb-selejtezőkön négyszer is megmérkőztek a csapatok, de ez nem volt egyszerű menet. Miután az északiak közölték, hogy nem járulnak hozzá a dél-koreai zászló felvonásához, illetve a himnusz lejátszásához, a FIFA-nak kellett közbelépnie, mielőtt elmaradt volna a két phenjani meccs. A megoldás végül Sanghaj lett, de továbbra is az északi himnusz nélkül. A vébére végül mindkét csapat kijutott, az északiak 1966 után történetük során másodszor, míg a déliek 1986 után sorozatban már hetedik alkalommal.

1966-os világbajnokság
A Korea-félsziget kettéosztása előtt az ország csak egyszer, az 1958-as vébé selejtezőjére adta be nevezését, amit nem fogadott el a FIFA. A megosztott nemzetből elsőként az északiak jutottak ki, akik az 1966-os angliai tornán, ahol a csoportmeccsek során előbb ugyan 3-0-ra kikaptak a Szovjetuniótól, ezt követően azonban 1-1-et játszottak Chilével, majd a vébék történetének egyik legnagyobb meglepetését okozva 1-0-ra legyőzték Olaszországot, és első nem európai vagy amerikai országként jutottak tovább a csoportból. A nyolcaddöntőben félidőben 3-0-ra vezettek, de aztán az aranylabdás Eusebio vezette portugálok 5-3-ra fordítottak. Egy 1999-es dokumentumfilmben a koreai focisták elmondták, hogy hősként fogadták őket hazájukban, és a korhoz képest kiemelkedő jutalmakat kaptak, ugyanakkor többen is áldozatul estek a kommunista párton belüli tisztogatásnak, amikor Kim Ir-szen felszámolta a Kapsan (más átírásban Gabsan) frakciót, amelyben több '66-os vébéhős is megtalálható volt. Ők munka-, illetve átnevelő táborban végezték. A 2002-es dél-koreai és japán rendezésű vébén előbbiek a negyeddöntőben találkoztak az olaszokkal, akiket "Megint jön 1966" feliratú táblákkal fogadtak a szurkolók. A koreai csapat végül botrányos keretek között, komoly játékvezetői segítséggel legyőzte Tottiékat.

Az északiak három vereséggel (Brazília ellen 1-2, Portugália ellen 0-7, Elefántcsontpart ellen 0-3) estek ki, de a világszerte elterjedt hírrel szemben, sem a csapat szövetségi kapitányának, sem a játékosoknak nem kellett emiatt megtorló szankciókkal szembenézniük.

Ez feltehetően most sem fog megtörténni, legyen bármi is a végeredmény. Az tény, hogy a déliek papíron sokkal erősebbek – érdekes módon éppen az északiak 1966-os vb-sikere alapozta meg a déli foci fellendülését – de ez korántsem biztosíték a győzelmükre.  

A dél-koreai játékosok lehet, hogy technikailag képzettebbek, de az észak-koreai testvérek acél keménységű csapatmunkával fel tudják venni velük a harcot mondta Kim Kjung-szung, az Észak- és Dél-Koreai Sportcsere Szövetség vezetője. Ráadásul az északiak 2005 óta nem veszítettek mérkőzést a Kim Ir-szen Stadionban, igaz, akkor egy Irán elleni sorsdöntő, a 2006-os vébészereplésről döntő mérkőzést sikerült elbukni, amit nehezen viseltek a nézők, akik üvegek és üdítősdobozok pályára dobálásával fejezték ki csalódottságukat.

Han Kvang-szokForrás: Juventus
A csillagok délen vannak
A déli csapat 25 fős keretében 17 légiós van, közülük heten játszanak európai top ligában. A legismertebb a Tottenham szélsője, Szon Heung-min, aki a válogatott csapatkapitánya. A Korea Times című lap pedig a közel két méter magas csatárnak, a kínai Szuperligában 9 meccs után 9 gólnál járó Kim Sin-woknak szentelt külön cikket. De említésre méltó, hogy az északi keretben is vannak légiósok, szám szerint öten: ketten Japánban, míg hárman Európában fociznak. Köztük az Han Kvan-szong, aki az előző idényt még a másodosztályú Perugiában töltötte a Cagliari kölcsönjátékosaként, szeptember óta viszont már a Juventus U23-as csapatában nevelkedik.

A két főváros, Szöul és Phenjan szinte egymás szomszédjában van, levegőben 195, közúton 250 kilométer a távolság. Illetve lenne a távolság, ha a két ország között létezne átjárás. Ez viszont teljesen elképzelhetetlen, így a déliek hétfőn utaztak el Pekingbe, és onnan repültek be Phenjanba. Az északiak szigorúan kikötötték, hogy a hivatalos delegáción kívül egyetlen dél-koreai állampolgár sem teheti be a lábát.

Hasonló hangulatra lehet számítani ezúttal is a Kim Ir-szen Stadionban:

A találkozóról várhatóan nem lesz tévés közvetítés, legalábbis vasárnapi állás szerint, de ez még bőven változhat a kezdő sípszóig.

Ahogy az is kérdés, hogy a jelenlegi észak-koreai vezető, Kim Dzsongun kilátogat-e a mérkőzésre, ez legkésőbb kedden 10.30-kor kiderül.