Vágólapra másolva!
Hétfőn este kerül sor az angol labdarúgó-bajnokság szombaton kezdődő hetedik fordulójának rangadójára, amelyen a Manchester United fogadja az Arsenalt.

A Vörös Ördögök egyelőre várakozáson alul teljesítenek a mostani idényben, 50 százalékos mérleggel nyolcadikak a tabellán, és a legutóbbi hat hazai bajnokijukból hármat elveszítettek. Észak-londoni ellenfelüknél valamivel jobb lehet a hangulat, miután az előző körben emberhátrányban is sikerült legyőzniük otthon az Aston Villát (3-2), majd a hétközi Ligakupa-mérkőzésen 5-0-ra nyertek a másodosztályú Nottingham ellen. A Manchester United az előző hétvégén 2-0-ra kikapott a West Ham vendégeként, majd a Ligakupában megszenvedett a továbbjutásért, csak tizenegyes-párbajban tudta búcsúztatni a harmadosztályú Rochdale együttesét.

A Manchester United az Arsenal ellen javíthat Forrás: premierleague.com

Az előjelek alapján tehát a hétfő esti találkozón valamivel esélyesebbnek tűnik az Arsenal, amelynek gaboni válogatott csatára, Pierre-Emerick Aubameyang a legutóbbi 13 bajnoki meccsen, amelyen kezdőként lépett pályára, 13 gólt szerzett. Az Ágyúsok ugyanakkor 2006 szeptembere óta 12 alkalommal vendégeskedtek Premier League-összecsapáson az Old Traffordon, és egyszer sem sikerült győzniük.

A százszázalékos mérleggel listavezető, Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool a forduló szombat kora délutáni nyitómeccsén az újonc Sheffield United vendége lesz, és tovább folytathatja kiváló sorozatát: a hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján az Év edzőjének választott Jürgen Klopp tanítványai 15 mérkőzéses győzelmi szériában vannak, 23 meccse veretlenek, és öt ponttal előzik meg a tabellán a címvédő Manchester Cityt. Utóbbi csapat szombat este az Everton vendég lesz, míg a harmadik helyezett Leicester City vasárnap délután fogadja a 17. helyen álló, három találkozó óta nyeretlen Newcastle Unitedet.

A Liverpool hibátlanul menetel Forrás: premierleague.com

Az előző szezonban BL-döntős Tottenham Hotspur egyelőre szintén elmarad az elmúlt idényben mutatott teljesítményétől, jelenleg csak hetedik, a Liverpoollal szemben 10 pont a hátránya, ráadásul a Ligakupából a szurkolók számára fájdalmas módon esett ki a hét közben, tizenegyesekkel maradt alul a negyedik ligás Colchester vendégeként. Mauricio Pochettino együttesének hazai közönség előtt lesz esélye szombat délután a javításra, igaz, az ellenfél nem a legkönnyebben verhető együttesek egyike, hanem épp Pochettino korábbi klubja, a nehezen legyűrhető Southampton lesz. Az argentin vezetőedző irányításával az idei a Spurs eddigi leggyengébb idénykezdete, így most a tréner és a játékosok szerint is kiemelten fontos összecsapás vár a csapatra, figyelembe véve azt is, hogy jövő kedden a német bajnoki címvédő Bayern München látogat a Tottenhamhez BL-csoportmeccsen. A Southampton ugyanakkor jó formában utazik Londonba, minden versenysorozatot figyelembe véve a legutóbbi négy idegenbeli találkozóját megnyerte.

A Frank Lampard vezetőedző irányításával jelenleg csak 11. Chelsea első idénybeli hazai sikerére hajt majd szombaton, amikor a 15. Brighton utazik a Stamford Bridge-re.

Premier League, 7. forduló:
szombat:
Sheffield United-FC Liverpool 13.30
Aston Villa-Burnley 16.00
Bournemouth-West Ham United 16.00
Chelsea-Brighton 16.00
Crystal Palace-Norwich City 16.00
Tottenham Hotspur-Southampton 16.00
Wolverhampton Wanderers-Watford 16.00
Everton-Manchester City 18.30
vasárnap:
Leicester City-Newcastle United 17.30
hétfő:
Manchester United-Arsenal 21.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista