Vágólapra másolva!
A francia élvonalbeli futballbajnokságban (Ligue 1) szereplő OGC Nice fiatal támadója, Lamine Diaby-Fadiga elismerte, hogy ő lopta el csapattársa, Kasper Dolberg 70 ezer eurós (kb. 23,5 millió forint) óráját.

A dél-francia klub számára kínos ügyet a vezető francia sportlap, a L'Equipe hozta nyilvánosságra. Az eset még a múlt héten történt, amit követően Dolberg ismeretlen ellen feljelentést tett a rendőrségen, és a klub is vizsgálatot indított házon belül. Így került a képbe Diaby-Fadiga, aki 13 éves kora óta a klubban van, és aki végül beismerő vallomást tett, mélyen megbánva a tettét. A fiatal játékos ígéretet tett, hogy megtéríti dán csapattársa teljes kárát.

Mindenkinek az lenne a legjobb, ha Lamine Diaby-Fadiga az órák helyett a labdára koncentrálna Forrás: AFP/Valery Hache

A Nice első csapatában már 16 évesen bemutatkozó támadó szerepelt a francia U16-os, U17-es és U19-es válogatottban is, a klubnál pedig az egyik legnagyobb ígéretként tekintenek rá, most mégis azon gondolkodnak, hogy felbontsák-e a szerződését.