Vágólapra másolva!
A Litván Labdarúgó-szövetség (LFF) közleménye szerint életének 36. évében keddre virradóra meghalt Arturas Rimkevicius, korábbi hétszeres litván válogatott támadó, akit 2012-ben az év litván labdarúgójának választottak.

Az LFF közlése szerint a 36 éves korábbi hétszeres litván válogatott csatárt, Arturas Rimkeviciust kedden reggel holtan találták Kaunas egyik kerületében. Sajtóhírek szerint holtteste mellett egy pisztolyt is találtak, nem hivatalos információk szerint önkezével vetett véget életének.

Rimkeviciust 2012-ben hazájában az év labdarúgójának választották, miután az FK Siauliai színeiben 29 bajnoki mérkőzésen 35 gólt szerzett – amiből 12-t két bajnokin hozott össze, kétszer hatos felosztásban. Ezzel a 35 góllal Rimkevicius a mai napig a litván élvonal rekordere, senki nem szerzett ennyi gólt egy idényben.

Meghalt Arturas Rimkevicius Forrás: Libertatea

A támadó pályafutása során megfordult a már említett Siauliai mellett többek között hazájában az FBK Kaunas, az FK Ekranas, és légiósként a litván Liepajas Metalurgsnál, a görög Aszterasz Tripolisznál, és a brunei DPMM FC-nél.

Rimkeviciust felesége és két kislánya gyászolja.

(forrás: nso.hu)

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!