Vágólapra másolva!
Vadim Abramovot nevezte ki szövetségi kapitánynak az elbocsátott Hector Cúper utódjául az Üzbég Labdarúgó Szövetség.

A 63 éves Cúper - aki 2000-ben és 2011-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette a Valenciát - az egyiptomi válogatottal csoportkörös volt a tavalyi, oroszországi világbajnokságon, ahol három vereséggel végezett csapatával, majd távozott. Az argentin tréner nem sokáig maradt csapat nélkül: a vb után egy hónappal üzbég kapitánynak nevezték ki, és abban bíztak, hogy a tavalyi U23-as kontinensbajnokságon aranyérmes csapatra építve kijuttatja a nagyválogatottat a 2022-es, katari vb-re.
Ehhez képest az ázsiai selejtezőkben a gárda vereséggel kezdett - meglepetésre Palesztina vendégeként maradt alul 2-0-ra -, Cúpernek pedig mennie kellett.

Héctor Cúper karrierje egy meccsig tartott Üzbegisztánban Forrás: AFP/Str

Örökét az 57 éves, örmény-orosz származású, bakui születésű Abramov vette át, aki 2010 és 2012 között már irányította Üzbegisztánt.

Az együttes - történetének csúcspontjaként - elődöntős volt a 2011-es Ázsia-bajnokságon.

Az ázsiai vb-selejtező második körében Üzbegisztán október 10-én Jement fogadja, majd öt nappal később Szingapúrba látogat. A D csoport ötödik tagja Szaúd-Arábia. Ázsiában a második kör nyolc csoportjából a győztesek, valamint a négy legjobb második jut tovább. A rendező Kataron kívül a kontinensről négy csapat juthat ki a vb-re, további egy az interkontinentális pótselejtezőről szerezhet kvalifikációt.