Vágólapra másolva!
Az Arad megyei Simonyifalván (Satu Nou) díszpolgári címet készülnek adományozni Zsóri Dánielnek, a MOL Fehérvár FC labdarúgójának, aki hétfőn este, a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján átvehette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat - közölte kedden a Maszol.ro portál.

Zsóri Dániel ugyan Nagyváradon született, más kötődése nincsen a partiumi városhoz. Az Arad és Bihar megye határán fekvő Simonyifalván nőtt fel, szülei ma is ott élnek. A falu közigazgatásilag Tőzmiske (Misca) községhez tartozik.

Zsóri Dániel: Sergio Ramos és Jürgen Klopp is gratulált

Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át. A boldog győztessel a helyszínen beszélgettünk. Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Milánóból. A Puskás-díj a gálán átadott első díj volt, a végső döntést meghozó zsűrit - korábban a szurkolók szavazata döntött - öt-öt legendás férfi és női futballista alkotta.

Haász Tibor, Tőzmiske polgármestere a honlapnak elmondta: várják haza a fiatal futballistát, akit méltóképpen szeretnének fogadni, és díszpolgári címet szeretnének adni neki. Az elöljáró szerint a falubeliek egy emberként szurkolnak Zsórinak, hogy épüljön fel a mostani könnyebb sérüléséből, váljon alapemberré a Fehérvár első csapatában, és meg se álljon a válogatottságig.

Zsóri Szilárd, Dániel édesapja a portálnak elmondta, maga is futballozott a helyi csapatban, 15 éve hagyta abba.

– idézték a büszke édesapát.

Zsóri Szilárd megemlítette, próbálkoztak Aradon is, de – ahogy fogalmazott – végül jó döntésnek bizonyult, hogy a falujuktól mintegy hetven kilométerre fekvő Békéscsabára vitték focizni a fiút. Szomorúan tette hozzá: mostanában már évente csak egyszer-kétszer találkoznak vele. Amíg Debrecenben focizott el-elmentek megnézni, de Székesfehérvárra már sokkal nehezebb eljutni.

Zsóri Szilárd azt is elmondta, a házukban van egy polc, amolyan dicsőségsarok, ott őrzik a Dani által szerzett érmeket, kupákat, kitüntetéseket. Hozzátette: a Puskás-díj is odakerül.

A román sajtó is tág teret szentelt Zsóri Dániel Puskás-díjának. A hírügynökségek és a lapok is megemlítették, hogy a fiatal labdarúgó Romániában született, és helyenként románnak is nevezték.