Vágólapra másolva!
Az MTK Budapest 4-1-es győzelmet aratott a Vasas vendégeként a labdarúgó NB II 9. fordulójában szerdán. A 60. perctől emberelőnyben játszó kék-fehérek az utolsó tíz percben három gólt szerezve fordították maguk javára az összecsapást.

A Vasas edzője, Szanyó Károly szerint a bíró keményen belenyúlt a mérkőzésbe azzal, hogy kiállította Ivan Radost. A tréner úgy látja,

elképzelhető, hogy szemészetre kell mennie, de ha mégsem, akkor bízik benne, elnézést kér a játékvezető.

Szanyó Károly kiakakdt a játékvezetőre Forrás: Varga Jennifer/vasasfc.hu

Szanyó Károly nyilatkozatát ide kattintva tudják megtekinteni.

A Vasas az újabb vereségével – a szezonban ez volt a negyedik – már csak a 8. helyen áll az NB II-ben, és már most nyolcpontos hátrányban van a már feljutást érő 2. helyen álló Siófokkal szemben.

Merkantil Bank Liga NB II, 9. forduló:
Vasas FC-MTK Budapest 1-4 (0-0)