Vágólapra másolva!
Gulácsi Péter szerint az RB Leipzig labdarúgócsapatának keddi Bajnokok Ligája-győzelme annak fényében különösen értékes, hogy a G csoport másik összecsapása döntetlennel zárult. A német együttes 2-1-re nyert a Benfica otthonában.

"Sokat nem aludtam éjszaka, de mindenki jó szájízzel ébredt" - mondta szerdán a Nemzeti Sporthíradónak a magyar válogatott kapus, aki szerint a sikerrel lépéselőnybe kerültek a csoporton belül.

- emlékezett vissza a lisszaboni történésekre Gulácsi, aki szerint az is kulcs volt, hogy támadásban hatékonyabbak voltak riválisuknál. "Három kapura lövésből kétszer is betaláltunk, jól koncentráltunk elöl" - tette hozzá.

A 29 éves hálóőr kiemelte, a BL-ben két hazai összecsapás következik számukra (sorrendben a Lyon, majd a Zenit látogat Lipcsébe), ezeken "további nagy lépéseket lehet tenni a továbbjutás felé".
"Ez a klub és a csapat célja" - fogalmazott a kapus, aki szerint a BL-meccsek tempója kicsit lassabb a német bajnoksághoz képest, ugyanakkor a játékosok kiváló egyéni képességei miatt a riválisok "a semmiből is tudnak helyzeteket kialakítani".

Szoboszlait köszöntik a csapattársak a gólja után Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Fotostand / Wassmuth

A Salzburgban Szoboszlai Dominik a BL történetének legfiatalabb magyar gólszerzője lett.

- mondta ennek kapcsán a Nemzeti Sporthíradónak a mérkőzés napján 18 éves és 327 napos középpályás.

A válogatott játékos hozzátette, közel tökéletes estét zártak a belga Genk ellen 6-2-re megnyert összecsapáson, de tudják, a következő fordulókban más mérkőzések várnak rájuk.
"Megmutattuk, hogy nem szabad minket lenézni, úgy mentünk ki a pályára, hogy ha már itt vagyunk, mutassuk meg, mit tudunk. Hála istennek ez sikerült is, de tudjuk, ez a kör más volt, mint a következők lesznek" - utalt arra Szoboszlai, hogy a következő fordulóban a címvédő FC Liverpool otthonában szerepelnek, majd az olasz Napolit fogadják hazai környezetben.