Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár FC egy évvel meghosszabbította középpályása, Huszti Szabolcs 2020 nyarán lejáró szerződését. 

„Jövő nyáron lejárt volna a szerződésem, de úgy érzem, van bennem annyi, hogy további egy évig még biztosan segíteni tudjam a csapatot.

Az elmúlt másfél évben ünnepelhettünk bajnoki címet, Magyar Kupát és csoportkörös szereplést, azért dolgozunk minden nap, hogy hasonló sikerek várjanak ránk a folytatásban is" – nyilatkozta a fehérvári klub honlapjának Huszti Szabolcs.

"Óriási fegyvertény, hogy másfél évvel ezelőtt minket választott, az azóta eltelt időben pedig mind a pályán, mind az öltözőben bizonyította, hogy nemcsak remek játékos, de remek ember is.

Nagy öröm, hogy egy ilyen minőségű futballista a Vidiben képzeli el további jövőjét is" – jelentette ki Kovács Zoltán, a MOL Fehérvár FC sportigazgatója.

A rutinos középpályás sikeres Bundesliga-karriert követően írt alá 2018-ban a fehérváriakhoz. A csapattal bajnok, Európa-liga-csoportkörös és Magyar Kupa-győztes lett. 41 bajnoki mérkőzésen 7 gólt lőtt és 14 gólpasszt osztott ki, 2018-19-ben ő végzett a klub NB I-es házi kanadai táblázatának az élén. Az EL-ben betalált a Dudelange, illetve a PAOK kapujába is.