Vágólapra másolva!
A kétszeres magyar válogatott támadó, Balogh Norbert az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Hull Cityhez igazolhat. Az Olaszországban és Cipruson is megfordult játékos a hírek szerint már az angol csapattal edz.

A Hulldailymail értesülése szerint a korábbi debreceni támadó ingyen érkezhet a Hull Cityhez, ugyanis a Palermo felbontotta a szerződését. A lap úgy tudja, a csapat menedzsere, Grant McCann fontolóra veszi a támadó megszerzését, de a szakember beismerte, vannak aggályai amiatt, hogy milyen edzettségi állapotban van a csatár.

Balogh Norbert Angliába igazolhat Forrás: AFP/Pascal Pavani

A tavalyi szezon kölcsönben a ciprusi APOEL-nél töltő 23 éves labdarúgóval kapcsolatban kiemelték, hogy már együtt edzett a csapattal, így a menedzser közelről is megismerkedhetett a képességeivel. Amennyiben Balogh a Hull Cityhez igazol, akkor rövid időn belül a második magyar válogatott játékos igazol a Championshipbe, mivel nyár óta Nagy Ádám a Bristol Cityt erősíti.

A Hull City hat fordulót követően mindössze a 20. helyen áll az angol másodosztályban, így ráfér a csapatra az erősítés.