Vágólapra másolva!
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői négy fordulót követően elképesztő izgalmakat tartogatnak. Vannak olyan csapatok, amelyek eddig érvényesítették a papírformát, és kétség sem férhet ahhoz, hogy ott lesznek az Eb-n. Azonban több sztárcsapat is beragadt a rajtnál, így könnyen előfordulhat, hogy a jövő nyári kontinenstornának – amelyet Európa-szerte 12 városban rendeznek – megint lesznek nagy hiányzói. A szeptemberi Eb-selejtezők előtt megnéztük, mi a helyzet a csoportokban, és azt is, mi várható a folytatásban.

Sima angol továbbjutás

Az A csoportot hat ponttal - hibátlan mérleggel - vezetik az angolok, akik a Nemzetek Ligája négyesdöntős szereplés miatt eddig csak két meccset játszottak. Gareth Southgate csapata szombat este Bulgária válogatottját fogadja a londoni Wembley Stadionban, és ha papírforma-győzelmet arat a csoportutolsó ellen, minden bizonnyal ott lesz az Európa-bajnokságon.

Az angolok általában parádéznak a selejtezőkben Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Marvin Ibo Guengoer

Az angolok amúgy rendre parádéznak a selejtező csoportjukban.

A 2018-as világbajnokságra 26 ponttal (nyolc győzelemmel és két döntetlennel) jutottak ki, míg a 2016-os Eb-re százszázalékos teljesítménnyel, 30 ponttal tíz győzelmet szerezve. Az angolokat tehát nem kell félteni.

A csoport második helyén – szintén hat ponttal – álló csehek Koszovóban lépnek pályára. Ha Jaroslav Silhavy tanítványai elhozzák a három pontot Pristinából, bebetonozhatják magukat az angolok mögé a csoport második helyére – pláne, ha három nappal később pontot szereznek Montenegróban a keddi csoportrangadón, és az angolok is hozzák a kötelezőt Koszovó ellen a southamptoni St Mary's stadionban.

Az A csoport állása Forrás: uefa.com

Ronaldóéknak elúszhat az egyenes ági kijutás

A B csoportban a Nemzetek Ligája-győztes portugál válogatott eddig csak két meccset játszott, azonban rendesen beragadt a rajtnál. Cristiano Ronaldóéknak két döntetlenje van, míg az első helyen álló ukránok már tíz pontot szereztek, ráadásul szombat este Litvániában lépnek pályára, ahonnan minden bizonnyal három ponttal távoznak majd. Az Eb-címvédő portugálok a csoport harmadik helyén álló szerbek ellen játszanak rangadót, és nem mernénk fogadni rá, hogy elhozzák a három pontot a pokoli hangulatú belgrádi stadionból. A szerbek egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehetnének a továbbjutás felé, a portugáloknak pedig megmaradna a remény, hogy a Nemzetek Ligájában való kiemelkedő szereplés miatt pótselejtezőn kijuthatnak az Európa-bajnokságra.

Cristiano Ronaldo a Nemzetek Ligája-trófeával Forrás: NurPhoto/Pedro Fiuza

Ronaldóék három nappal később Litvániában lépnek pályára. Vilniusból minden bizonnyal győztesen távoznak majd, de ez a győzelem, csak akkor lesz értékes, ha sikerül megverniük a szerbeket. A portugálok október 12-én Luxemburgot fogadják, majd két nappal később élet-halál meccset játszanak Ukrajnában. Ha ott nem győznek, akár búcsút is inthetnek az egyenes ági továbbjutásnak, mert a szerbek még kétszer játszanak Luxemburggal, egyszer pedig Litvániával. Ez pedig minimum hét pontot, de inkább kilencet jelent nekik.

A B csoport állása Forrás: uefa.com

A hollandok kiszállhatnak a versenyből

A C csoportban is könnyen lehet csillaghullás, ugyanis a Nemzetek Ligája-döntős holland válogatott három pontot szerezve egyelőre csak a harmadik helyen áll – igaz, csak két meccset játszott. Az első helyen nagy meglepetésre az északírek állnak, akik eddig négyből négyet nyertek. Ők pénteken szabadnaposak lesznek, míg hétfőn a németeket fogadják Belfastban, így talán nem túl merész kijelenteni, hogy nem sokáig lesz már hibátlan a mérlegük. Azonban ha kikapnak a németektől, akkor is 12 pontjuk marad.

A hollandok ugyan két meccsel kevesebbet játszottak, de Ronald Koeman csapatának péntek este égető szüksége lenne egy hamburgi bravúrra a németek ellen,

hétfőn pedig muszáj lenne legyőzniük az észteket Tallinban, hogy életben tartsák az esélyüket az egyenes ági kijutásra.

A középső védő Virgil van Dijk a legutóbbi három németek elleni meccsen három gólt szerzett Forrás: AFP/John Thys

A hollandok egy év alatt negyedszer fognak a németekkel találkozni.

Tavaly októberben háromgólos győzelmet arattak Amszterdamban a német szövetségi kapitány Joachim Löw 168. válogatott meccsén, amivel átadta a múltnak Sepp Herberger rekordját. A Gelsenkirchenben rendezett második NL-meccsen a németek kétgólos előnyt adtak le, és a hosszabbításban egyenlítettek a hollandok. Az Eb-selejtező második fordulójában ismét izgalmas meccset játszott a két csapat. A németek az első félidőben már 2-0-ra vezettek, azonban a fordulás után egyenlítettek a hollandok, végül mégis a németek örülhettek, mert Nico Schulz 90. percben ismét betalált és eldöntötte a meccset. A két csapat összecsapása egyértelműen a forduló legnagyobb rangadója, ahol a hollandok az életben maradásért játszanak.

A C csoport állása Forrás: uefa.com

Felzárkózhatnak a svájciak

A D csoport viszonylag kiegyenlítettnek tűnik. Az első helyen az írek állnak 10 ponttal (négy lejátszott meccs után), a másodikon a dánok öttel (három meccsel), míg a harmadik helyen négy ponttal a Nemzetek Ligája-elődöntős svájciak, akik eddig csak két meccset játszottak. Shaqiriék csütörtök este Dublinban lépnek pályára az írek ellen. A két elmaradt meccsük miatt nincsenek győzelmi kényszerben, de nyilván három ponttal szeretnének távozni, mert azzal kalkulálni lehet, hogy a Christian Eriksent a soraiban tudó dánok könnyed győzelmet aratnak majd Gibraltáron.

A dán válogatottra két nyerhető meccs vár Forrás: AFP/Bo Amstrup

Vasárnap a svájciak a gibraltáriakat fogadják Sionban, a hazaiak gólzáporos győzelme borítékolható az ellen a csapat ellen, amely még gólt sem szerzett az Eb-selejtező sorozatban. Az írek szabadnaposak lesznek, a dánok pedig a grúzokhoz látogatnak. A két csapat júniusi mérkőzésén a dánok a duplázó Kasper Dolberg vezérletével 5-1-re nyertek Koppenhágában, azonban a vasárnapi túra sokkal keményebbnek ígérkezik, mert Tbilisziben sosem könnyű nyerni.

Ha úgy kalkulálunk, hogy a dánok két meccsen hat pontot szereznek, míg a svájciak minimum négyet, akkor a folytatásban elképesztő izgalmak várhatók a D csoport első két helyéért való harcban.

A hármas versenyfutásban döntő jelentőséggel bírhat az október 12-én sorra kerülő Dánia-Svájc mérkőzés, az október 15-i Svájc-Írország találkozó és a november 18-i utolsó fordulóban esedékes Írország-Dánia összecsapás.

A D csoport állása Forrás: uefa.com

Az E csoport csoportban a Marco Rossi vezette magyar válogatott szereplésével és esélyeivel kiemelten foglalkozunk majd.

A spanyolok kijutását semmi nem veszélyezteti

Az F csoportban egyik csapat sem volt érdekelt a Nemzetek Ligája rájátszásában, így jelenleg mind az öt csapat négy meccset játszott. A toronymagas esélyes spanyol válogatott eddig négyből négyet nyert. A csapat háza táján azonban korántsem volt minden nyugalmas. Júniusban családi okok miatt távozott posztjáról Luis Enrique szövetségi kapitány, akit a 2018-as világbajnokság után neveztek ki a válogatott élére. Márciusban a Málta elleni Eb-selejtezőn sürgős családi okok miatt nem vett részt, majd kihagyta a Feröer és Svédország elleni találkozókat is.

Áprilisban Joaquín Caparrós, a Sevilla edzője bejelentette, hogy leukémiával küzd, ezt követően pedig a spanyol sajtóban arról írtak, hogy valószínűleg Luis Enrique távolmaradásá hátterében is súlyos betegség lehet.

Augusztus végén azonban megrázta a világot, amikor a válogatott kispadjáról távozó edző a közösségi oldalán bejelentette, hogy csontrákban meghalt Xana, a 9 éves kislánya.

Luis Enrique 2016-ban a pályán ünnepelte a kislányával a Barca Király-kupa győzelmét Forrás: AFP/Josep Lago

A Luis Enrique helyére érkezett Robert Moreno eddig három meccset nyert megbízott edzőként, szövetségi kapitányként azonban csütörtök este Bukarestben fog debütálni a csoport harmadik helyén álló románok ellen. Mivel a spanyolok öt pont előnnyel vezetik a csoportot, nem létkérdés nekik a győzelem. Azonban a románok élet-halál harcot vívnak a szintén hétpontos svédekkel a második helyért, és az ötpontos norvégok is ott lihegnek a nyakukban, akik csütörtök este minden bizonnyal legyőzik majd Oslóban a máltaiakat.

Vasárnap este a 6. fordulóban a spanyolok szabadnaposak lesznek, míg a románok a máltaiakat fogadják Bukarestben, ahol kötelező lesz számukra a győzelem, ha tovább akarnak jutni.

A csoport skandináv rangadóján a svédek fogadják a norvégokat Solnában, amelyen románok minden bizonnyal örülnének egy iksznek.

A norvégok sorsolása korántsem egyszerű, mert októberben a spanyolokat fogadják, novemberben pedig utaznak Bukarestbe, végül a feröeriek ellen zárják a selejtező-sorozatot, így egy svédek elleni pontvesztéssel minden bizonnyal kiszállnának a második helyért folytatott harcból.

Az F csoport állása Forrás: uefa.com

A lengyelek a favoritok, de ki lesz a második befutó?

Az G csoportban is hasonló a helyzet, ahol a Robert Lewandowski és Krzysztof Piatek nevével fémjelezett lengyel csapat eddig mind a négy meccsét megnyerte, és már öt pont előnnyel vezeti a csoportot. A lengyelek mögött azonban óriási harcot vívnak az izraeliek, az osztrákok és a szlovének.

Papíron még az ötödik helyen álló észak-macedónoknak is van esélye kijutásra, bár ők inkább a mérleg nyelve lesznek.

A letteket már megverték, utána pedig Enis Bardhi góljának köszönhetően pontot raboltak Szlovéniából, és nem kizárt, hogy más csapatokat is meg tudnak majd tréfálni a folytatásban. Csütörtökön Beér-Sevában lépnek pályára a második helyért harcoló izraeliek ellen, pénteken a szlovének Ljubljanában fogadják a lengyeleket, míg az osztrákokra könnyű meccs vár a lettek ellen Salzburgban.

A lengyelek csatárpárosát a világon mindenhol elfogadnák Forrás: NurPhoto/Foto Olimpik

Hétfőn a szlovének az izraelieket fogadják majd győzelmi kényszerben, az osztrákok a lengyelekkel játszanak majd csoportrangadót, míg az észak-macedónok Rigában készülnek újabb bravúrra a lettek ellen. A lengyelek továbbjutásához nem férhet kétség. Az G csoportban jelenleg az izraeliek vannak jó pozícióban, de a lengyeleket és a letteket leszámítva négy csapat is hasonló játékerőt képvisel, így ebben a hatosban biztosan lesznek még meglepetéseredmények. Október 10-én az Ausztria-Izrael meccs sorsdöntő lehet a továbbjutás szempontjából, akárcsak három nappal később a Szlovénia-Ausztria összecsapás.

De könnyen előfordulhat, hogy a második helyről az utolsó előtti fordulóban, november 16-án lesz döntés az Izrael-Ausztria mérkőzésen.

A G csoport állása Forrás: uefa.com

A törökök a hátuk közepére kívánják az izlandiakat

A H csoportban a világbajnok franciák az esélyesek az első helyre, bár Didier Deschamps csapata júniusban nagy meglepetésre kikapott Törökországban. Ennek ellenére a vb-címvédő, Eb-döntős csapat 9 ponttal a csoport élén áll, de ugyanennyit szereztek a törökök és az izlandiak is, ezért Griezmannék nem engedhetnek meg maguknak újabb botlást. A franciák szombat este az albánokat fogadják a Stade de France-ban, minden bizonnyal megszerzik a három pontot. Lépéselőnybe viszont nem fognak kerülni, mert a törökök egész biztosan legyőzik az Isztambulban az andorraiakat, és valószínűleg az izlandiak is kibrusztolják majd a győzelmet a moldovaiak ellen Reykjavíkban.

A vb-győztes franciák már kaptak egy nagy pofont a selejtező-sorozatban Forrás: AFP/Adem Altan

A hármas versenyfutásban kedden változhat a helyzet.

Ugyan a törököknek rutinból le kell hozniuk a moldovai meccset, míg a Franciaország-Andorra találkozón csak a gólkülönbség kérdéses, azonban Albániában az izlandi pontvesztésnek van realitása. Az izlandiak júniusban Johann Gudmundsson góljával 1-0-ra legyőzték az albánokat otthon, azonban a vendégek sokkal veszélyesebben játszottak. A franciák valószínűleg nem hibáznak többet, és egyenes ágon kijutnak majd az Eb-re. A törökök és az izlandiak is játszanak még a franciákkal - itt kalkulálható mindkét csapat veresége -, így a második helyről minden bizonnyal a november 14-én esedékes Törökország-Izland meccs dönt majd.

Ragnar Sigurdsson gólöröme a törökök elleni meccsen Forrás: AFP/Halldor Kolbeins

Érdekesség, hogy az izlandiak legutóbb a vb-selejtezős csoportban is együtt szerepeltek a törökökkel, akkor otthon 2-0-ra, idegenben pedig 3-0-ra győztek, míg júniusban az Eb-selejtező 4. fordulójában Ragnar Sigurdsson duplájának köszönhetően 2-1-re nyertek Reykjavíkban.

A H csoport állása Forrás: uefa.com

Simább nem is lehetne

Az I csoportban a vb-bronzérmes Eb-győzelemre is esélyes belga válogatott eddig mind a négy meccsét megnyerte, míg a második helyen álló oroszok három győzelemmel, kilenc ponttal a második helyen állnak. Mögöttük a kazahok hat ponttal ott vannak a csoport második helyén, bár ebben benne van egy San Marino elleni győzelem is.

Persze, ne vegyük el a kazahok érdemeit, mert rohamosan fejlődnek, amit az is bizonyít, hogy márciusban háromgólos győzelmet arattak a skótok felett Asztanában.

Ennek ellenére valószínűtlen, hogy beleszólnának a csoport első vagy második helyéért folytatott harcba. Péntek este Nicosiába látogatnak, ahol legutóbb 2017 márciusában 2-1-re kikaptak a ciprusiaktól barátságos meccsen.

Kevin De Bruyne, a belga válogatott legfontosabb játékosa Forrás: AFP/Dirk Waem

A csoportmásodik oroszok Glasgowban vendégeskednek majd. A két csapat legutóbb az 1996-os Eb-selejtezőcsoportban találkozott egymással, akkor mindkét meccsük döntetlenre végződött, így nem lenne meglepő, ha most is így történne. Viszont meg kell jegyezni, hogy az oroszok remek formában vannak, ugyanis legutóbbi három meccsüket megnyerték, ráadásul ezeken a találkozón 13 gólt lőttek és egyet sem kaptak. Persze, azt sem lehet elhallgatni, hogy ezt az elképesztő eredménysort a Kazahsztán, San Marino, Ciprus hármas ellen érték el. Az első fordulóban sima vereséget szenvedtek a belgáktól, akik most San Marinóba látogatnak.

Ha abból indulunk ki, hogy az oroszok - akik gyengébbek, mint a belgák - kilencet lőttek San Marinónak, akkor könnyen lehet, hogy a belgák tíznél is több gólt szereznek majd Serravalle-ben a pénteki esti gálameccsen.

Hétfőn a skótok a belgákat fogadják Glasgowban, ha kikapnak, akkor végleg kiszállnak a kijutásért folytatott harcból. Az oroszok a kazahokat fogadják, akiket idegenben is 4-0-ra vertek, így nem lehet kérdéses a találkozó végkimenetele. Ha az oroszok és a belgák is hozzák a következő két meccsüket, elképzelhetetlen, hogy bármilyen további izgalom legyen ebben a hatosban.

Az I csoport állása Forrás: uefa.com

Hibátlan olaszok, parádézó finnek

A J csoportban a Roberto Mancini vezette megfiatalított olasz válogatott eddig mind a négy meccsét megnyerte, így 12 ponttal vezeti a csoportját, és viszonylag nyugodtan utazhat Jerevánba az örmények elleni meccsre. Az örmények nagy meglepetésre a tabella harmadik helyén állnak hat ponttal. Ehhez kellett egy Liechtenstein elleni kötelező győzelem, és egy 3-2-es athéni bravúr a szebb napokat is megélt görögök ellen.

Mancini irányításával megindult felfelé az olasz válogtott Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az olaszok nem arról híresek, hogy mindent kiadnak magukból, így nem lenne meglepő, ha a csütörtöki jereváni meccset lehoznák egy ikszel, és inkább a finnek elleni vasárnapi csoportrangadóra fókuszálnának. A finnek is rohamosan fejlődnek, ezt bizonyítja, hogy simán megnyerték a Nemzetek Ligája C divíziójának második csoportját, most pedig három győzelemmel a második helyen állnak az olaszok mögött. Markku Kanerva válogatottja csütörtök este a görögöket fogadja Tamperében.

Egy ilyen meccsnek 15 éve még a friss Eb-győztes görögök lettek volna az esélyei, mostanra azonban eljutottunk oda, hogy a finnek a találkozó favoritjai.

Pláne, ha a csapat legnagyobb sztárja, a Premier League-ben négy meccsen már ötgólos Teemu Pukki is tartja a kirobbanó formáját. Ha pontot szereznek - és az örmények sem győzik le az olaszokat - akkor viszonylag nyugodtan várhatják a vasárnapi csoportrangadót.

Teemu Pukki a finnek sztárjátékosa Forrás: AFP/Lehtikuva/Martti Kainulainen

A finnek második helyébe még a bosnyákok rondíthatnak bele, akiknek olyan sztárjaik vannak, mint Edin Dzeko vagy Miralem Pjanic. A legutóbbi három meccsükön nyeretlenek maradtak, de most Liechtenstein ellen borítékolható nekik a három pont, majd vasárnap este Jerevánban is nyerhető meccset játszanak az örményekkel, akik ellen az eddigi egyetlen győzelmüket szerezték. A finnekre papíron két nehéz meccs vár. Ha nem szereznek pontokat, a bosnyákok pedig magukra találnak, akkor izgalmas lesz a hajrá a J csoportban.

Október 12-én Bosznia és Hercegovina-Finnország meccset rendeznek Zenicában, ami sok kérdésre választ adhat.

A J csoport állása Forrás: uefa.com

Európa-bajnoki-selejtezők 5. és 6. fordulójának mérkőzéseit csütörtöktől jövő keddig rendezik. A magyar válogatott szereplésével és esélyeivel kiemelten foglalkozunk.