Vágólapra másolva!
Egy óra alatt 400 bérlet fogyott egy a Ferencváros Európa-liga mérkőzéseire. Az árusítás hétfőn kezdődött meg, az első három napon a szezonbérlettel rendelkezők vásárolhatnak. Az 5000 szezonbérletesből 400 nem sokat várt, megvette a három hazai meccsre szóló bérletet - mondta el az Origónak Igaz András, a Groupama Arénát üzemeltető Lagardère Sports Hungary Kft. ügyvezetője.

"A sorsolás után nem akartunk sokat várni a bérletek árusításával, az első munkanapon, azaz szeptember 2-án azonnal elkezdtük az értékesítést" - mondta lapunknak Igaz András.

mondta Igaz András.

Az első három napon csak a szezonbérletesek vásárolhatnak?

Igen, szerdáig ők vannak előnyben ebből a szempontból. Viszont ezen a három napon bárki vehet még az NB I-es találkozókra szezonbérletet, ezt követően pedig az Európa-liga meccsek bérletét is megveheti. Akik nem rendelkeznek szezonbérlettel, azok csütörtöktől vásárolhatnak.

Árak, helyek

A legdrágább El-bérlet kedvezménnyel 28 980, a legolcsóbb 10 500 forintba kerül, kedvezmény nélkül ugyanez 35 190 forint, illetve 12 750 forint. Ha az egyes mérkőzésekre lesz különálló jegyértékesítés, akkor ebben a kategóriában 5000-től 13 800 forintig terjed majd egy belépő ára. A klub felhívta a B1, B2 és B3 szektorokban helyet foglaló szurkolók figyelmét arra, hogy vásárláskor helyre szóló jegyet kell választaniuk. Az FTC hazai El-találkozóin nem lesz lehetőség nyugdíjas és diák, valamint a családi szektorba kedvezményes jegyvásárlásra. A bérleteket online a meccsjegy.fradi.hu weboldalon, illetve a Groupama Aréna jegypénztáraiban, pénteken 10 és 18 óra között, szombatonként pedig az aktuális hazai bajnoki meccs félidejéig lehet megvásárolni.

Előfordulhat az, hogy annyi bérletet adnak el, hogy a mérkőzésekre külön már nem is lesz jegyárusítás?
Igen, ez könnyen elképzelhető, hiszen valóban óriási az érdeklődés.

Mi a helyzet a vendégszurkolóknak juttatott jegyekkel?
A szabály szerint a teljes befogadóképesség 5%-a, azaz 1100 jegy jár a három vendégcsapat szurkolóinak.

Ha egy hazai meccsre egyetlen vendédrukker sem érkezik, akkor a vendégszektorba be lehet engedni a Fradi-drukkereket?
Csakis abban az esetben, ha tényleg egyetlen egy vendégdrukker nem jönne, ez azonban szinte kizárt.

Ha tehát az első hazai meccsre jön 5 Ludogorec-drukker, akkor a vendégszektorba csak ők mehetnek be, a magyarok nem.

Nem a Puskás-stadionra

A sorsolás után szurkolói körökben felmerült, hogy az Espanyol elleni hazai mérkőzést, amelyet 2019. november 28-án rendeznek meg, érdemes lenne a 66.000 nézőt befogadni képes Puskás Stadionba vinni. Ez azonban nem lehetséges. Egyrészt, mert a Fradinak le kellett adnia előre, hogy melyik stadionban játssza a hazai meccseket. Másrészt pont az eladott bérletek miatt sem lehet egy meccset átköltöztetni a Puskás Stadionba.