Társoldalunk:

Egyik legfontosabb játékosára nem számíthat Marco Rossi a szlovákok ellen

2019.08.20. 21:47

Komoly veszélybe került Nagy Ádám szereplése a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjén, miután kiderült, hogy hétvégi bokasérülése miatt hetekig nem játszhat.

A középpályás csapatának, az angol másodosztályban szereplő Bristol Citynek a múlt hétvégi bajnokiján sérült meg, kevéssel az után, hogy gólt szerzett. Edzője, Lee Johnson kevéssel a találkozó után még úgy nyilatkozott, minden bizonnyal apróbb problémáról van szó, kedden viszont már nem tudott jó hírekről beszámolni. 

Nagy Ádám sérülése klubjának és a válogatottnak is nagy érvágásForrás: bcfc.co.uk

A Bristol City Facebook-oldalára tette ki a szakember nyilatkozatát kedd este, amelyben elmondta, hogy  nagyon komoly baj valószínűleg nincs, ám három-négy hétig nem számolhat a futballistával,  akit két hete szerződtetett a klub.

Johnson elmondta, hogy Nagy Ádám bokáját egy specialista is megvizsgálja hamarosan, és azt követően derül ki, milyen kezelést igényel a sérülés.

A magyar válogatott, amely jelenleg vezeti Eb-selejtezős csoportját, szeptember 9-én fogadja Szlovákiát.