Kiderült, mennyire súlyos a bombagólt lövő Nagy Ádám sérülése

Nagy Ádám, Bristol City
Nagy Ádám játékára nagy szüksége van a magyar válogatottnak
Vágólapra másolva!
Szombat délután a Bristol Cityben futballozó Nagy Ádám a második mérkőzésén megszerezte első gólját az angol másodosztályban. A 33-szoros válogatott középpályást azonban a Queens Park Rangers elleni mérkőzés szünetében le kellett cserélni, mert kapott egy rúgást a bokájára. A Bristol City edzője a lefújás után dicsérte a 24 éves focistát, és mindenkit megnyugtatott, hogy a sérülése nem komoly.

A mértékadó Whoscored.com oldal adatai szerint az egy félidőt játszó Nagy Ádám a mezőny egyik legjobbja volt. Szépségdíjas gólt lőtt, mellette pedig remekül mozgatta a Bristol Cityt, 33 passzából 31 sikeres volt.

A számok nem hazudnak. Nagy Ádám volt a Bristol City legjobbja Forrás: whoscored.com

Lee Johnson, a csapat vezetőedzője a lefújás után méltatta a magyar középpályást, akit a Bristol City az átigazolási időszak utolsó napján szerzett meg a Bologna együttesétől.

A labdával pedig egészen magas szinten bánik, és nagyon atletikus a posztján. Pontosan ezt kerestük, hogy megpróbáljuk gyorsítani a játékunkat, és jobban becsüljük meg a labdát" – mondta Lee Johnson, aki megnyugtatta a Bristol City és a magyar válogatott szurkolóit Nagy Ádám sérülésével kapcsolatban.

„Kapott egyet a bokájára, miközben szerelni próbált. Fantasztikus sprintet vágott le. Elképesztő volt a sebessége, ahogy támadta a labdát, amelyet el is ért, de rögtön kapott egy rúgást a lábára, ami rándulással járt.

Reményeim szerint nem súlyos a dolog. Pár nap alatt rendbe jöhet"

– tette hozzá a Bristol City edzője.

Nagy Ádám csapata kedden este a Derby County otthonában lép pályára a Championship 4. fordulójában.