Társoldalunk:

A videobíró döntötte el a bajnok és a BL-döntős rangadóját

2019.08.17. 20:42

Négygólos döntetlent játszott egymással a Manchester City és a Tottenham Hotspur a Premier League 2. fordulójának szombati rangadóján. Mindkét csapat vezetett egyszer-egyszer, az utolsó pillanatban azonban Michael Oliver játékvezető és a videobíró lépett elő főszereplővé.

A BL-döntős Tottenham látogatása az angol bajnok otthonában egyértelműen a második forduló rangadója volt, és ennek megfelelő iramban is kezdődött a találkozó, amelyen a 20. percben Raheem Sterling szerzett vezetést a Citynek, amit három perccel később egyenlített ki a Spurs Eric Lamela lapos lövésével. A 35. percben Sergio Agüero vette vissza vezetést Guardiola csapatának.

Az első félidő legszebb mozdulatsora azonban Bernardo Silva nevéhez fűződik, aki három Spurs-játékosnak okozott nagyon kellemetlen pillanatokat. 

A második félidő elején Mauricio Pochettino cserélt, a másodpercekkel korábban pályára lépő Lucas Moura pedig egy szöglet után első labdaérintéséből ki is egyenlített.  

A két csapat erőfeszítései ellenére az eredmény már nem változott, pedig akár változhatott is volna, ha a videobíróra hagyatkozva Michael Oliver a 90+4. percben nem érvényteleníti kezezés miatt Gabriel Jesus gólját. Így azonban a bajnok Manchester City máris elhullajtotta első pontjait az új bajnokságban.