Vágólapra másolva!
Győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros a labdarúgó NB I 2019-20-as szezonjában. Bár ez már a harmadik forduló volt, a Fradi csak most játszotta le első mérkőzését, amelyen a Kaposvár ellen nyert 1-0-ra. A MOL Fehérvár csapata 0-1-ről fordított a DVTK ellen és győzte le 5-1-re ellenfelét. Klubcsúcsot ért el a Mezőkövesd, amely története során még soha nem nyert 3 meccset zsinórban egy bajnoki idény elején. A Puskás Akadémia ellen ez is sikerült. Nagyon nehéz helyzetben van a Honvéd, amely sorozatban harmadszor kapott ki - ezúttal a Kisvárda nyert Budapesten. Az Újpest döntetlent játszott a Paks ellen hazai pályán.

A 3. forduló eredményei:

Debrecen-Zalaegerszeg 3-2
Ferencváros-Kaposvár 1-0
Mezőkövesd-Puskás Akadémia 1-0
MOL Fehérvár-Diósgyőr 5-1
Újpest-Paks 1-1
Honvéd-Kisvárda 1-3

Ferencváros-Kaposvár 1-0

Az eddig megszokottakhoz képest alapos változáson esett át a Fradi kezdőcsapata, mást ne mondjunk,

a kapuban Gróf Dávid kezdett a Kaposvár elleni mérkőzésen.

Már a 7. percben vezetést szerzett a Fradi, Bőle Lukács a kaposvári térfél közepén elcsípett egy rossz vendégpasszt, majd egyből Zubkovhoz továbbított, aki a tizenhatoson belül csinált egy cselt, és 11 méterről a kaposvári kapu közepébe lőtt.

A gól után támadásban maradt a Fradi, de rengeteg helyzetet kihagyott a bajnokcsapat. A 20. percben Bőle lövését védte Pogacsics, a kaposvári kapus. A 25. percben Varga Roland teljesen egyedül fejelhetett, de kimaradt ez a lehetőség is. A 27. percben Heister került gólhelyzetbe, de inkább Bolit választotta - a norvég bajnokság gólkirálya azonban nem tudott betalálni. A 43. percben megint Varga volt a főszereplő. Jó labdát kapott, szépen vette le, de 11 méterről a kapu mellé lőtt. Egy perccel később ugyanő nagy lövést eresztett meg, de

a kaposváriak kapusa hatalmas bravúrral védeni tudott.

A Fradi óriási nyomás alatt tartotta a vendégcsapat kapuját, és csak a hazai játékosokon múlt, hogy már az első félidőben nem vezettek 3-4 góllal.

A gólszerző ferencvárosi Olekszandr Zubkov (b) és csapattársa, Varga Roland a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Ferencváros - Kaposvári Rákóczi FC mérkőzésen Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt

A második félidő is nagy Fradi-rohamokkal kezdődött, de Pogacsics továbbra is jól védett, ő volt a kaposvári csapat legjobbja ezen a meccsen. A Fradi ezen az összecsapáson rengeteg helyzetet kihagyott, de győzelemmel kezdte az idényt, ez volt most Rebrovnak a legfontosabb.

A Ferencváros tehát győzelemmel hangolt a csütörtöki Suduva elleni idegenbeli Európa-liga playoff-meccsre.

MOL Fehérvár-Diósgyőr 5-1

A meccs előtt mindenki tisztában volt azzal, hogy a DVTK volt az a csapat, amely 2019. februárjában az új Sóstói Stadionban le tudta győzni az akkor még MOL Vidi néven szereplő csapatot. Ugyanakkor a mostani mérkőzésnek abszolút Marko Nikolics együttese volt az esélyese, a hazaiak ebben a bajnoki idényben még nem kaptak ki.

28 másodperc telt el a meccsből, amikor a DVTK megszerezte a vezetést.

Ehhez Juhász Roland nagy hibája kellett. A védő ügyetlenkedett, a labda Prosser Dániel elé került, aki 14 méterről lőtt Kovácsik kapujába. A Fehérvár kapusa ugyan beleért a labdába, de nem tudott védeni.

Nem sokáig vezetett a miskolci csapat, mert a 12. percben egyenlített a Fehérvár. Elek Ákos előbb a kapufára lőtt, majd a visszapattanó labdát lőtte a DVTK kapujába.

A második félidőben hamar magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat. Az 52. percben egy másik volt diósgyőri játékos (Elek Ákos is játszott Miskolcon) lőtte a fehérvári csapat vezető gólját. Megfordította tehát a meccs állását a Fehérvár, amely ekkor 2-1-re vezetett.

Aztán sorozatban érkeztek az újabb hazai gólok.

A 73. percben Juhász Roland beadását Huszti váltotta gólra (3-1), majd három perccel később Hodzic 5 méterről szerezte meg a negyediket. A DVTK a padlóra került a nagy lendülettel játszó Fehérvárt nem tudta megfékezni.

Tegyük hozzá, hogy a DVTK ekkor már emberhátrányban játszott, mert még az első félidőben elveszítette egyik emberét, Dusan Brkovicsot. A 86. percben a Fehérvár Hodzic révén újabb gólt ért el, ezzel lett 5-1 az állás, ez már teljes K.O. a borsodiaknak.

Az 5-1-es győzelem után a Fehérvár már 11 lőtt gólnál tart,

nagy erődemonstrációval kezdte tehát a bajnokságot a tavalyi ezüstérmes.

Honvéd-Kisvárda 1-3

A Honvéd két vereséggel kezdte az idényt, számukra létfontosságú volt, hogy a harmadik meccsükön megszerezzék az első győzelmüket. A hét közben a Ferencvárostól visszatérő Lanazfame rögtön a kezdő tizenegyben kapott helyet a hazaiaknál.

Ehhez képest a meccs első gólját a Kisvárda szerezte meg. Egy jobboldali beadást követően Ene tisztán fejelhetett a Honvéd kapujára.

A folytatásban a Kisvárda megduplázta az előnyét, mert a 61. percben Gosztonyi Lucast indította, aki 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A szabolcsi csapat ezzel már 2-0-ra vezetett, a Honvéd borzalmasan nehéz helyzetbe került, hiszen nagyon érett a hazai együttes harmadik veresége. A 89. percben Ngog még szépített ugyan, majd Grozav is betalált, nem is akárhogy.

Ezt érdemes megnézni, a Kisvárda harmadik gólja:

A Kisvárda ezzel a három lőtt góllal elvitte a három pontot Budapestről. A Honvéd tehát továbbra is nyeretlen az idei bajnokságban.

Újpest-Paks 1-1

Az Újpest együttesen az első fordulóban hazai pályán kapott ki a Puskás Akadémiától, majd egy hete nyerni tudott a DVTK otthonában. Most a Szusza Ferenc Stadionban a Paks vendégeskedett, amely az első valamirevaló támadásából megszerezte a vezetést.

A 68. percben egyenlített az Újpest, Szankovics fejesgóljával lett 1-1 az állás. Később már nem esett több gól, a végeredmény 1-1 lett, azaz a Paks egy pontot elvitt az Újpest otthonából.

Mezőkövesd-Puskás Akadémia 1-0

A Mezőkövesd két győzelemmel kezdte a bajnokságot, olyan viszont még soha nem fordult elő, hogy a borsodi csapat három diadallal indítson egy szezont. Az egy héttel ezelőtt csodálatos szólógólt szerző Cseri Tamás most sem adta alább, a forduló legszebb gólját érte el.

Tessék nézni ezt a bombalövést,

érdemes.

Több gól ezen a meccsen már nem esett, így a Kövesd három bajnoki után 9 ponttal 4-1-es gólkülönbséggel továbbra is 100 százalékos.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista