Társoldalunk:

Idegenben nyert a Mezőkövesd és az Újpest az NB I-ben

2019.08.10. 18:53

A Mezőkövesd idegenben 2-1-re legyőzte a Kaposvárt az OTP Bank Liga második fordulójában. A somogyiak a 12. percben megszerezték a vezetést, de két perccel később a Mezőkövesd egyenlített, majd a 30. percben előnybe is került. A második félidőben már nem született több gól, így a Mezőkövesd a második győzelmét is megszerezte a bajnokságban. Az Újpest megszakította hét meccses nyeretlenségi sorozatát, Diósgyőrben tudott nyerni a lila-fehér csapat. Zsótér vezetést szerzett a vendégeknek, Tajti egyenlített, majd Nwodobo egy szép góllal megszerezte az Újpest győztes találatát.

Kaposvár-Mezőkövesd 1-2 (1-2)

A Kaposvári Rákóczi 2014. május 17. óta először játszhatott élvonalbeli mérkőzést hazai pályán. Az első ellenfelük a somogyi megyeszékhelyen Mezőkövesd volt, amely együttes a legutóbbi öt NB I-es találkozójából négyet megnyert. A kaposváriak az előző fordulóban 4-2-re kikaptak a Fehérvár vendégeként, a Mezőkövesd otthon verte a Zalaegerszeget 1-0-ra.

Kuttor Attila csapata remek formában várta a Kaposvár elleni meccsetForrás: Mezőkövesd-Zsóry FC/Twitter

A mérkőzés első 10 percében csak kóstolgatták egymást a csapatok, a passzok pontatlanok voltak. A 12. percben azonban az első nagyobb helyzetből rögtön gól született. Egy lecsúszott kaposvári beadást követően Csiki tette középre a labdát, ahol Nagy Krisztián rögtön kapura fejelt, Szappanos először védeni tudott, a kipattanót viszont Nagy már a kapuba fejelte.  Több mint öt év után örülhettek hazai gólnak a somogyi szurkolók. Két perc múlva azonban jött a vendégek válasza. Pekár lőtt kapura 22 méterről, Pogacsicsról kipattant a labda, leggyorsabban pedig a mezőkövesdi Nagy Dániel reagált, két perc kellett az egyenlítéshez a vendégcsapatnak.

Az egyenlítés után továbbra is nyomás alatt tartotta a Mezőkövesd a kaposvári kaput, a 22. percben Pekár László életerős lövését kellett védenie Pogacsicsnak. A 30. percben gólt eredményezett a vendégek letámadása. Egy kaposvári eladott labda után Cseri három finom cselt is bemutatott, majd közelről begurította a labdát a kaposvári kapuba.

A vezetés után a Mezőkövesd visszahúzódott, a Kaposvár megpróbálta felépíteni a támadásait, de gyakran csúszott hiba a passzokba, így az első félidőben már nem esett több gól.

A szünet utáni első tíz percben a játék a középpályán zajlott, nem tudtak kialakítani nagy helyzeteket a csapatok. Az 58. percben Ádám Martint dolgozták meg a mezőkövesdi védők a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem adott büntetőt. Két perccel később Molnár Gábor növelhette volna kétgólosra a vendégek előnyét, de elrontotta a befejezést.

A 68. percben a legaktívabb kaposvári, Ádám Martin adott középre, de Csiki és Nagy Richárd lövését is védte Szappanos. A 86. percben a Mezőkövesd végleg eldönthette volna a meccset, de Pogacsics védte Vajda lövését. A második félidőben nem született gól, így a Mezőkövesd 2-1-re megnyerte a mérkőzést, és két forduló után hibátlan a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Kaposvári Rákóczi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-2)
Kaposvár, v.: Berke
gólszerzők: Nagy K. (12.), illetve Nagy D. (14.), Cseri (30.)
sárga lap: Jakimiv (82.)
Kaposvári Rákóczi: Pogacsics - Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró - Vojnovic (Jakimiv, 58.) - Nagy R., Szakály A., Nagy K. (Beliczky, a szünetben), Csiki (Nagy J., 70.) - Ádám M.
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos - Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai (Silye, 77.) - Berecz, Karnyicki - Pekár, Cseri (Vajda, 77.), Nagy D. (Sajbán, 86.) - Molnár G.

Diósgyőr-Újpest 1-2 (1-1)

Egy jó és egy borzalmas formában lévő csapat találkozott Diósgyőrben az OTP Bank Liga 2. fordulójában. A miskolciak az első fordulóban hazai pályán 2-1-re legyőzték a Budapest Honvédot, az Újpest az ideiglenes otthonában, a Fáy utcában kapott ki a Puskás Akadémiától 3-1-re. A lila-fehérek nagyon rossz sorozatban voltak, az elmúlt négy mérkőzésükön kikaptak, és hét meccs óta nem sikerült nyerniük.

A találkozó első 10 perce nem hozott érdemi helyzetet, az Újpest a szokásos masszív védekezésből próbált meg a széleken helyzeteket kialakítani, míg a Diósgyőr középen nem tudott komoly akciót folytatni a jól tömörülő vendégcsapat miatt. A 14. percben alakult ki az első nagyobb lehetőség, Balázs beadását nem tudták tisztázni a diósgyőri védők, Danilovics elől az érkező Zsótér elé pattant a labda, aki megszerezte az Újpestnek a vezetést.

A félidő második részében már intenzívebben támadott a Diósgyőr, de az Újpest védői jól zártak. A 36. percben azonban Litauszki hazaadását Pajovics megfogta, így hat méterről következhetett szabadrúgással a Diósgyőr. A legurított labdát Tajti nagy erővel rúgta a léc alá, így 1-1-re módosította az állást.

Az első félidőben már nem történt említésre méltó esemény, így döntetlennel vonulhattak a csapatok a szünetre.
Három perccel a fordulás után újra előnybe került az Újpest. Egy labdaszerzés után Nwobodo 16 méterről tekert a diósgyőri kapuba. 

A hátrányban lévő hazaiak az 50. perctől óriási fölénybe kerültek, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Hiába támadott sokat a Diósgyőr, az Újpest a kontrákból sokkal veszélyesebb volt. A hazaiak edzője, Fernando Fernandez három támadót is cserélt, nagy lehetőséget azonban az új emberekkel sem sikerült kialakítania a Diósgyőrnek. Az eredmény így nem változott, az Újpest 2-1-re nyert, így megszerezte első győzelmét az idei bajnokságban. 

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Diósgyőri VTK Rákóczi FC-Újpest FC 1-2 (1-1)
Diósgyőr, 6518 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Tajti (37.), illetve Zsótér (14.), Nwobodo (48.)
sárga lap: Karan (40.), illetve Litauszki (57.), Sankovic (62.), Kovács L. (88.)

DVTK: Danilovic - Ternován (Bacsa, 58.), Brkovic, Karan (Szabó B., 77.), Polgár - Márkvárt, Adukor - Sesztakov, Tajti, Juhar (Hasani, 52.) - Prosser

Újpest: Pajovic - Pauljevic, Ristevski, Litauszki, Balázs B. - Sankovic, Onovo - Simon K. (Bjarnason, 90.), Rácz (Mészáros, 70.), Zsótér (Kovács L., 82.) - Nwobodo