Vágólapra másolva!
Az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján a MOL Fehérvár a Vaduz FC otthonában lép pályára csütörtökön este 19.00 órától. A magyar csapat szerda délelőtt szerencsésen megérkezett a meccs helyszínére, a stadionban pedig este a két edző is megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját. A szakmai rész után jöjjön most egy rövid bemutató, afféle útikalauz a liechtensteini fővárosról.  

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Vaduzból.

Földrajzilag irigylésre méltó helyen fekszik a kis ország: az Alpokban, a Rajna völgyében. Államformáját tekintve monarchia, amelyet 1989-től II. János Ádám fejedelem irányít. Svájccal és Ausztriával határos, területe nagyjából 160 km2. Az itteni emberek szoktak is viccelni vele, hogy

ha az autópályán haladva valaki nem figyel oda, észre sem veszi, hogy áthaladt az országon.

Ami az ideérkezőknek egyből feltűnik, az a nyugalom, és a tisztaság, amelyet csak úgy áraszt magából az ország, és a főváros Vaduz is.

A hegyi levegő nemcsak az embereknek, az állatoknak is kedvez, megszokott kép errefelé a legelő háziállatok látványa, akik alighanem tökéletes minőségű tejjel hálálják meg a törődést.

Az emberek mellett alighanem az állatoknak is jót tesz a hegyi levegő Forrás: Origo

A svájci precizitást is átvették a szomszédoktól,

egy útjelzőtábla például nem csak úgy saccperkábé tudatja az autósokkal, hogy hány méterre vannak az iskolától, hanem pontos adattal szolgál, hogy mindenkinek legyen ideje fékezni az intézmény előtt.

A liechtensteini precizitás képes bizonyítéka Forrás: Origo

És ha már autók, a fenti kép csalóka,

az itteniek ugyanis a luxusmárkákat részesítik előnyben,

legyen szó német, japán, vagy egyéb nemzet autóipari exportcikkéről. De inkább mutatjuk, hogy néz ki egy átlagos vaduzi parkoló.

Egy átlagos parkoló Vaduzban Forrás: Origo

Már ebből is következtetni lehet az itt uralkodó jólétre, bár mindezek ellenére is köztudott, hogy az adóparadicsom és a Liechtenstein szavak gyakran szerepelnek egy mondatban. Persze az ember csak akkor érzi igazán a dolgok súlyát, ha saját bőrén tapasztalja. És bár azt nem tudjuk, hogy Bruce Willis valaha járt-e már Vaduzban, ám ikonikus hollywoodi kasszasikerének,

a Die Hardnak a következő részét egész nyugodtan forgathatná Liechtensteinben: a miniállamnál ugyanis alighanem sehol nem drágább az élet.

Ha nem figyel oda az ember, Vaduz sétálóutcájában kész vagyont is elkölthet Forrás: Origo

Az egyszerű turista/újságíró ezzel már egy boltba, kávézóba, netán egy gyorsétterembe betérve is szembesül:

a magyar árakhoz képest nagyjából minden kétszer, háromszor, sőt van ami négyszer (!) annyiba kerül.

Na persze az itteni tarifák alighanem az itteni fizetésekhez alkalmazkodtak, a legutóbbi 2017-es adat szerint az emberek átlagkeresete 6600 svájci frank, ami nagyjából 2 millió forintnak felel meg. Így persze meg sem kottyan senkinek, ha netán úgy dönt, hogy megveszi a Nemzeti Múzeumban - igen, a Nemzeti Múzeumban - is kapható eredeti liechtensteini labdarúgó-válogatott mezt cirka 90 svájci frankért (kb. 27ezer forint).

A vaduzi Nemzeti Múzeumban minden más mellett a helyi válogatott meze is kapható Forrás: Origo

Ha pedig már a focinál tartunk, essen szó a Rheinpark Stadionról is, amelyben este a MOL Fehérvár megpróbálja megtartani, vagy inkább növelni a Pancho Arénában szerzett egygólos előnyét. Az aréna elkelyezkedése impozáns, a Rajna és az Alpok csúcsai veszik körül. Ami viszont még inkább pozitív lehet Marko Nikolics csapata szempontjából, hogy

a lelátók éppen a fehérvári alakulat színeiben pompáznak,

ha tehát egy játékos kinéz a tribünre, azt is hihetné, hogy hazai pályán futballozik.

A Rheinpark Stadion látképe, a piros-kék lelátókkal Forrás: Origo

Reméljük tehát, hogy Juhász Rolandék idegenben is otthon lesznek, és nem okoz majd gondot nekik a kellemetlen stílusú Vaduz kiejtése. Már nem kell sokat várni a válaszra, a

19.00-kor kezdődő mérkőzésről az Origo élő szöveges tudósítással jelentkezik.