Vágólapra másolva!
Az Európa-liga 2. selejtezőkörének csütörtök esti visszavágóján a MOL Fehérvár a Vaduz otthonába látogatott. A liechtensteini csapat a rendes játékidőben ledolgozta egygólos hátrányát, hosszabbítás után pedig 2-0-ra győzött, így nagy meglepetésre kiejtette a magyar együttest.

Marko Nikolics a

Kovácsik - Fiola, Juhász, Elek, Stopira - Nego, Nikolov, Pátkai, Huszti - Scepovic, Milanov

kezdőt küldte pályára a Rheinpark Stadionban, amely bár 7500 néző befogadására alkalmas, maximum 1300 szurkoló látogatott ki a mérkőzésre, köztük nagyjából 100 magyar drukkerrel.

A meccs elején egyik csapat sem akart/mert kockáztatni, így a 10. percig inkább a mezőnyben birkóztak a játékosok. Negyedórát kellett várni az első helyzetre, ekkor

Nikolov ívelt középre egy szabadrúgást, amelyet Juhász Roland fejelt kapura,

nem sokkal ment mellé a kísérlet.

Az első félidő Vaduzban sem hozott nagy izgalmakat Forrás: molvidifc.hu/Székelyhidi Balázs

Bár a labda többet volt a hazaiaknál, a támadóharmadba érve elfogyott a tudományuk, nemhogy ziccerig, még egy valamirevaló helyzetig sem jutottak el Kovácsik kapujához. Egyedül az volt aggasztó, hogy Fiola és Nikolov is korán sárgát kapott.

A 29. percben aztán felhördült a liechtenstein közönség,

a Vaduz a fehérváriakhoz hasonlóan egy pontrúgás után veszélyeztetett először, Schmid fejese azonban méterekkel szállt mellé.

Nem sokkal később egy bal oldali beadásra Cicek érkezett teljesen üresen, öt méterről a jobb alsó sarok irányába fejelt, de szerencsére ő sem talált kaput. A 45. percben Gajics jobb oldali beadása éppen csak elsuhant az ötös bal sarkán bevetődő Schwizer bal lába előtt, a félidő utolsó helyzete azonban a Vidié volt: Huszti tekert kapura egy szabadrúgást a jobbszélről,

a labda centikkel az oldalsó kapufa mellett hagyta el a játékteret.

Szünetben Marko Nikolics alighanem elővigyázatossági okokból lecserélte a sárga lapos Fiolát, Nego lépett hátra a helyére a jobbhátvéd pozícióba, szélre pedig Ivan Petrjak érkezett. Fehérvári helyzettel kezdődött a második játékrész, szép labdajáratás végén Pátkai lőtt a 16-oson belülről, de csak az oldalhalálót találta el. Akárcsak Juhász, aki ezúttal Huszti szögletét csúsztatta meg, és bár egy pillanatra úgy tűnt, a csapatkapitány gólt szerzett, oldalról rezdült meg a háló.

Huszti Szabolcs harcol a labdáért Forrás: molvidifc.hu/Székelyhidi Balázs

Sajnos a túloldalon belülről is, miután a 61. percben Nego lépett oda kissé feleslegesen Gajicsnak a büntetőterületen belül, a játékvezető pedig 11-est ítélt.

Gajics állt a labda mögé, és higgadtan a jobbalsó sarokba gurított.

A góltól érthetően belelkesültek a liechtensteiniek, akik kishíján azonnal a második találatot is megszerezték, de Cicek bal oldali beadását Sutter nem találta el rendesen az ötösről. A Vidi szerb mestere azonnal változtatott, Milanov helyett Kovács István állt be, de vele is akadozott a fehérvári támadógépezet. A 78. (!) percig kellett várni az első kaput eltaláló vendég helyzetre, ekkor Huszti beadását Juhász fejelte le Eleknek, aki az ötösről belsővel a kapus kezébe emelt. Scsepovics viszont nem sokkal később óriási ziccert hagyott ki: Huszti passza után tört kapura, bántani nem merték, utolérni nem bírták,

de a szerb támadó a kilépő Buchelbe bombázta a labdát.

A hajrában több említésre méltó esemény nem történt, így jöhetett a 2x15 perces hosszabbítás. Amely óriási Vaduz helyzettel indult: egy balról átemelt labdára Schmid érkezett a hosszúoldalon, hat méterről kapásblól tüzelt, de Kovácsik óriásit védve hárított, majd az ismétlésbe is belvetődött.

A Fehérvár hosszabbításra kényszerült Vaduzban Forrás: molvidifc.hu/Székelyhidi Balázs

A 101. percben azonban már ő is tehetetlen volt, Mohamed Coulibaly indult meg egy labdaszerzés után a jobbszélen, majd a tizenhatoson belülre érve 13 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot. A hosszabbítás második félidejében nagy esélyt kaptak a fehérváriak, miután Gianni Antoniazzi megkapta második sárga lapját. Az emberelőnyt gyakorlatilag azonnal gólra, sőt gólokra válthatta volna a Vidi, ám a fehérvári játékosok a kihagyhatatlant is kihagyták.

Előbb Futács ziccerét védte a liechtensteini kapus, majd Kovács lőtt centikkel a jobbsarok mellé. Ezután Nikolov lépett ki egy az egyben, de ő is Buchelt találta telibe, Elek pedig egyszer fejjel, egyszer lábbal próbálkozott szöglet után, de kaput egyszer sem talált.

Ekkor már Juhász Roland is centert játszott, de sem neki, sem másnak nem jött össze a gólszerzés, a Vaduz 2-0-ra győzött, így 2-1-es összesítéssel a liechtensteiniek jutottak a következő fordulóba.

"Vállalom felelősséget ezért a vereségért. Három éve dolgozunk együtt, de ez az eddigi legnagyobb kudarcunk, nekem személyesen is edzői pályafutásom során. Azt tudom mondani, amit a játékosoknak is: a foci egyszerű játék, és most azt kaptuk tőle, amit megérdemeltünk. Kihagytuk a kihagyhatatlant, a kapott gólok is nehezen magyarázhatók. A párharcban legalább 20 óriási helyzetünk volt, de nem tudtunk többször a kapuba találni. Nagyobb elemzésbe nyilvánosan nem mennék bele, a minket elkísérő szurkolóknak viszont nagyon köszönöm a biztatást" – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón a Fehérvár edzője, Marko Nikolics.

Európa-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
FC Vaduz-Fehérvár FC 2-0 (0-0, 1-0, 2-0) - hosszabbítás után
Vaduz, 1253 néző, v: Lukjancukas (litván)
FC Vaduz: Büchel - Sülüngöz, Schmid, Göppel - Dorn, Gajic, Wieser (Prokopic, 82.), Antoniazzi - Schwizer (Hofer, 115.), Cicek (Coulibaly, 72.) - Sutter (Frick, 115.)
Fehérvár FC: Kovácsik - Fiola (Petrjak, a szünetben), Juhász, Elek, Stopira - Pátkai, Nikolov, Huszti (Hodzic, 103.) - Nego, Scepovic (Futács, 83.), Milanov (Kovács I., 64.)
gólszerzők: Gajic (60.), Coulibaly (100.)
sárga lap: Antoniazzi (45+1., 107.), Gajic (77.), Sutter (92.), Schwitzer (104.), illetve Fiola (21.), Nikolov (28.), Futács (98.), Kovácsik (103.), Hodzic (109.)
kiállítva: Antoniazzi (107.)