Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár csapata szerda délelőtt megérkezett Vaduzba, ahol csütörtökön 19.00 órától lép pályára az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójának visszavágóján liechtensteini riválisa otthonában. A meccset a Rheinpark Stadionban rendezik, ahol szerda este a két edző megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Vadúzból.

Marko Nikolics együttese múlt csütörtökön Stopira korai góljával 1-0-s győzelmet aratott, a játék azonban talán nem volt olyan gördülékeny, amilyenre a szurkolók számítottak.

- mondta egy halvány mosoly kíséretében a szerb szakember. „Mindenkitől profi hozzáállásra lesz szükség, mert bár papíron a Vaduz liechtensteini csapat, a svájci bajnokságban szerepel, és tele van képzett, tapasztalt játékosokkal. Az első meccs előtt is azt mondtam, hogy nem lesz gólzápor, most sem számítok rá. Ha viszont betalálunk, azzal nagyon kedvező helyzetbe hozhatjuk magunkat. Ha valamiben viszont fejlődnünk kell, az az agresszivitás, nem engedhetünk nagy területeket a Vaduznak, és hogy kényelmesen járassa a labdát."

Csak a Fehérvárnak van veszítenivalója

Mario Frick, a Vaduz edzője szerint az eredménytől függetlenül ők csak nyerhetnek a holnapi mérkőzésen, a magyar csapatnak sokkal több veszítenivalója van. "Természetesen továbbra is a Fehérvár a párharc esélyese, ettől függetlenül szeretnénk meglepetést okozni. Ezen a meccsen csakis ellenfelünknek van veszítenivalója, bármi is lesz az eredmény, mi büszkén jöhetünk majd le a pályáról. Képesnek tartom a csapatomat a bravúrra, bízom a játékosaimban, és abban, hogy hátul stabilak leszünk, elöl pedig gólt szerzünk majd. Felcsúton is jó meccset játszottunk, elégedett voltam a látottakkal, hazai pályán pedig még veszélyesebbek vagyunk. Arra is fel vagyunk készülve, hogy esetleg hosszabbítás, vagy büntetőpárbaj dönt majd a továbbjutásról, ami a klub egyik legnagyobb sikerét jelentené."

Kollégája felvetésére, amely szerint a csütörtöki visszavágón csak a Fehérvárnak van veszítenivalója, így reagált Marko Nikolics.

"Nem bújhatunk ki az esélyesség terhe alól, valóban mi vagyunk a párharc esélyesei,

hiszen az előző szezonban hat év után mi jutottunk újra európai kupasorozat csoportkörébe. Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy csak nekünk van veszítenivalónk, mert ha a Vaduz kiesik, nem játszhat több meccset az El-ben, ez nem elég nagy veszteség? A párharc előtt azt mondtam, ötven-ötven százalékot adok mindkét csapatnak, mivel az első meccset megnyertük 1-0-ra, most már felénk billen a mérleg nyelve, 51-49 a javunkra.

Marko Nikolics agresszívabb csapatot szeretne látni a Vaduz elleni El-visszavágón Forrás: www.molfehervarfc.hu (Székelyhidi Balázs)

Marko Nikolicsot a sajtótájékoztató végén arra kérték, hasonlítsa össze az az előző, és a mostani szezon csapatát. "Minden év, és futballév más és más, éppen ezért nincs sok értelme az összehasonlításnak. Jól sikerült a felkészülésünk, három tétmeccsen léptünk pályára, ezekből kettőt megnyertünk, egy döntetlen lett, így biztató volt a rajt.

Szavak helyett tehát beszéljenek inkább a tettek,

a MOL Fehérvár csütörtökön 19.00 órától a másodszor is bebizonyíthatja a pályán, hogy jobb csapat, mint az FC Vaduz.