Cristiano Ronaldót Madridban díjazták

Florentino Perez is gratulált Cristiano Ronaldonak a díjhoz
Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo hétfőn átvette a Marca napilap Leyenda-díját Madridban. A spanyol újság által alapított elismerést a lap szerkesztősége ítéli oda évente a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtott profi sportolónak. A portugál klasszis a díj átvétele után válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

A portugál klasszis elmondta, hogy megújulásra volt szüksége, azért igazolt a Juventushoz.

Mindent megnyert a Real Madriddal, amit futballistaként megnyerhetett és már nem nem volt meg a kellő motivációja a spanyol fővárosban.

Kiemelte, hogy nagyon sokat jelent neki ez a díj és örömmel utazott Madridba, hogy át tudja venni.

Florentino Perez is gratulált Cristiano Ronaldonak a díjhoz Forrás: Origo

Ronaldo reagált Maurizio Sarrinak a Juventus új edzőjének a nyiltakoztára. A szakember teljes szabadságot adna Ronaldonak a következő idényben a pályán. A portugál támadó meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját a Juvetus-szal a következő szezonban, ezért a csapategységet tartja szem előtt és a védekezésből is ki akarja venni a részét.

Ronaldo kitért a Barcelonára is. A spanyol csapat szerinte remekül igazolt és az egyik legerősebb együttes lesz a következő szezonban. A portugál klasszis egy mosoly mellett azért megjegyezte, hogy a Real és a Juvetus is nagyon erős lesz a következő szezonban.


Kapott kérdést Cristiano Ronaldo Neymarral kapcsolatban is, akivel sokat dolgozott együtt az utolsó időszakban reklámkampányokon. Szerinte a maradni fog Párizsban, de ott kell játszania, ahol a legjobban érzni magát, akkor tudja a legjobb teljesítményt nyújtania.