Vágólapra másolva!
Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapján megjegyzik, hogy a korosztályos nemzeti csapat a következő időszakban nem szerepel tétmérkőzéseken, mert automatikus résztvevője a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságnak. Az első felkészülési meccset szeptemberben, Dániában játssza az együttes, de Gera Zoltán már augusztus 12-13-án tart egy kétnapos edzőtábort a keretnek.

- nyilatkozta az mlsz.hu-nak Gera. Hozzátette, csapata számára most az a legfontosabb, hogy megismerjék egymást, kicsit egymásra hangolódjanak és elkezdjék az edzéseket. "Szeretném, hogy a játékosok mielőbb megismerjék az elképzelésünket" - fogalmazott a játékosként 97-szeres válogatott szövetségi edző, aki július 1-jén vette át a csapat irányítását.

Az már korábban eldőlt, hogy Gera Zoltán mellett a korábbi válogatott Sándor György is a szakmai stáb tagja lesz, amelyhez a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmos edzőként, Végh Zoltán pedig kapusedzőként csatlakozott.