Vágólapra másolva!
Kedden Máltán a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtező második fordulójának visszavágóján a Valletta FC otthonában 3-1-es előnnyel kezdi a meccset. Ez az összecsapás is képernyőre kerül a közmédiában, csakúgy, mint az Európa-ligában érdekelt három másik magyar együttes mérkőzése.

A négyből három összecsapást élőben nézhetik meg, a MOL Fehérvár vadúzi vendégjátéka az M4 Sport internetes felüleltén lesz élőben látható, a tévében felvételről mutatják meg Juhász Rolandék idegenbeli mérkőzését.

Kezdésként kedden a bajnok Ferencvárost, amely 3-1-es előnnyel utazik a Valletta elleni visszavágóra. A máltai mérkőzést élőben ezúttal a Duna csatorna közvetíti. A felvezetés 19:30-kor kezdődik, a műsorvezető Molnár Mátyás, a kommentátor Hajdú B. István lesz.

Csütörtökön nagyüzem lesz az Európa Ligában. A három csapat gyakorlatilag egy időben játszik azért, hogy a harmadik selejtező körbe jusson. A legnehezebb feladata a Debrecennek lesz, amely 0-3-ról kezdi a Torino elleni visszavágóját a Nagyerdei stadionban. Ezzel párhuzamosan a Budapest Honvéd Romániában, a Craiova ellen próbálja kihasználni, hogy az első mérkőzésen – pályaválasztóként – nem kapott gólt. A tavaly a sorozat főtábláján szereplő Fehérvár FC, a liechtensteini FC Vaduzhoz látogat. Marko Nikolic alakulata volt az egyetlen a magyar EL-csapatok közül, amely győzni tudott múlt csütörtökön. Amennyiben sikerrel veszi az akadályt, valószínűleg az előző kiírásban elődöntős Eintracht Frankfurt lesz az ellenfele. Juhász Rolandék összecsapása élőben az m4sport.hu-n, csúsztatva az M4 Sporton lesz.

Július 30. kedd. Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör, visszavágó:
20.00: Valletta FC (máltai) - Ferencváros (Tv: Duna)
Az első mérkőzésen: 1-3

Augusztus 1. csütörtök. Európa-liga, 2. selejtezőkör, visszavágók:
18.15: Universitatea Craiova (román) - Budapest Honvéd (Tv: Duna World)

Az első mérkőzésen: 0-0

18.30: Debreceni VSC - Torino FC (olasz) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0-3

19.00: FC Vaduz (liechtensteini) - Fehérvár FC (élő: m4sport.hu, 20.45-től csúsztatva: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0-1