Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd egy évre kölcsönvette az MTK-tól George Ikenne-Kinget, így a következő szezonban ismét piros-fekete mezt visel majd a nigériai labdarúgó, aki 2012 és 2018 között már erősítette a kispesti együttest.

Mohamed Mezghrani keresztszalag-szakadása és Kovács Nikolasz részleges bokaszalag-szakadása miatt egy időre – Mezghrani 6-8 hónap, Kovács 6 hét múlva térhet vissza – mindkét jobb oldali védőjét elveszítette a Honvéd, a klubvezetés pedig úgy döntött, emiatt igazolni kell erre a posztra.

A fővárosi csapat kölcsönbe megszerezte a korábbi játékosát, Ikenne-Kinget,

aki korábban már hat éven keresztül erősítette az együttest.

Patrick Ikenne-King visszatért a Honvédhoz Forrás: Instagram/Ikenne-King

„Fantasztikus, hogy újra itt lehetek, annál a klubnál, ahol a karrierem kezdődött. Nagyszerű, hogy lehetőségem adódott a visszatérésre. Tudom, hogy remek csapathoz igazolok, csodás szurkolói vannak a Honvédnak, boldog vagyok.

Sok mérkőzést kihagytam, a Honvédnál viszont újra pályán lehetek, számítanak rám, ezért is szeretném minél hamarabb utolérni magamat,

és segíteni a csapatot. Tudom, hogy a Honvéd esetében mindig a nemzetközi szereplés elérése a cél, ezt várják el a vezetők és a szurkolók is, szeretném, ha minél több győzelmet ünnepelhetnénk együtt" – mondta a klub honlapjának az új igazolás.