Vágólapra másolva!
A Ferencváros korábbi edzője, a legutóbb a Bundesligában szereplő Hannovernél dolgozó Thomas Doll lehet a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A sport24.gr információja szerint több jelölt is van a görög fociválogatott szövetségi kapitánya posztjára, közülük

az egyik a német Thomas Doll, aki 2013 és 2018 között irányította a Fradit,

és amellyel bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget is begyűjtött. Legutóbb a Bundesligában bennmaradásért küzdő Hannover csapatát irányította, de miután a klub kiesett az élvonalból, távozott a klubtól.

Thomas Doll lehet a görög fociválogatott kapitánya Forrás: AFP/Swen Pfortner

A hírek szerint a szakember képviselőivel már fel is vette a helyi szövetség a kapcsolatot, és jó eséllyel pályázik a pozícióra.

A lap hozzáteszi, hogy például a holland John van't Schippel is tárgyalnak, aki legutóbb PEC Zwollénél dolgozott.

A görögök már évek óta keresik a megfelelő embert a posztra, az elmúlt egy évben például a német Michael Skibbét és a görög Angelosz Anasztasziadiszt is menesztették, mivel a válogatott gyatrán szerepel, az Eb-selejtezőn négy meccs után elért négy ponttal csak a 4. helyen áll a nemzeti csapat.