Vágólapra másolva!
Az UEFA megtartotta az Európa-liga harmadik selejetezőkörének sorsolását. Egyelőre mindhárom magyar induló harcban van a továbbjutásra, így adott esetben érdekeltek lehetnek a harmadik körben is.

Elsőként a Debrecen kapott ellenfelet, amelynek már a második körben is nagyon nehéz dolga lesz, ugyanis az olasz Torino vár rá. Az ebből a párharcból továbbjutó csapat a Shakhtyor Soligorsk (fehérorosz)-Esbjerg (dán) párharc győztesével találkozik majd.

A Fehérvár igazi nagyágyúval találkozhat, ha túljut a Vaduzon, ugyanis a Flora Tallinn (észt) vagy a tavalyi elődöntős, német Eintracht Frankfurt vár az ezüstérmesre.

A Budapest Honvéd a román Craiova után a görög AEK Athénnal találkozhat majd, amely az előző idényben a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőköréből ütötte ki a Vidit.

A nyitó körben a Budapest Honvéd 4-2-es összesítéssel múlta felül a litván Zalgiris Vilniust, a Debrecen 4-1-gyel búcsúztatta az albán FK Kukesit, a Fehérvár FC pedig 5-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak a montenegrói Zetánál.

A második fordulóban a Honvédnak a román Universitatea Craiován, a Fehérvárnak a liechtensteini Vaduzon, míg a DVSC-nek az olasz Torinón kell felülkerekednie. Az első mérkőzéseket csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később játsszák.

A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.