Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd Európa-liga-ellenfele, a litván Zalgiris Vilnius egy nap alatt megtalálta a csapattól távozó edző, Marek Zub utódját.

Mint azt megírtuk, hétfőn, három nappal az El-selejtező visszavágója előtt távozott a Zalgiris Vilnius kispadjáról Marek Zub vezetőedző. A klubvezetés azonban nem tétlenkedett, és a Honvéd elleni csütörtöki visszavágón már az új szakvezető irányíthatja a csapatot.

Az 52 éves portugál Joao Martins számára nem idegen terep a portugál futball, mint azt a Nemzeti Sport Online írja, a szakember korábban a szintén a litván élvonalban szereplő FC Stumbras stábjában dolgozott.

További hír a Honvéd csapatáról, hogy a csapat középpályása, Nagy Gergő nem épült fel a sérüléséből, így a csütörtökön 19 órakor kezdődő visszavágót is kihgyja.