Vágólapra másolva!
Az NB I ezüstérmese és a Magyar Kupa győztese, a Mol Fehérvár FC a montenegrói bronzérmes FK Zeta ellen kezdte meg szereplését az Európa-liga első selejtezőkörében, és sikerült magabiztos előnyt kiharcolnia, főleg Loic Negónak köszönhetően.

A Zeta tavaly öt év után tért vissza a nemzetközi porondra, de már az első körben búcsúzott a bosnyák Zeljeznicarral szemben, míg a fehérvári csapat az elző idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva az Európa-liga főtáblájára jutott.

Marko Nikolics szinte teljes egészében az előző szezonban megismert alapcsapatát küldte pályára, Vinícius sérülése miatt Elek Ákos kezdett a védelem közepén. A Kovácsik - Fiola, Juhász, Elek, Stopira - Pátkai, Nikolov, Hadzic - Nego, Scsepovics, Milanov kezdő tehát nem okozott különösebb meglepetést.

A Fehérvár már a 3. percben ünnepelhetett, Georgi Milanov beadását Marko Scsepovics átlépte, a túloldalon érkező Loic Nego pedig a kapuba lőtt. A 12. percben is hasonló volt a forgatókönyv, Milanov ezúttal magasan adott be, a labdája kicsit meg is pattant, a hosszún megint Nego várta a labdát és a kapuba bombázott.

Nego 23 perc alatt triplázott Forrás: molfehervar.hu

A 18. percben szépített a Zeta, előbb Nego, majd Fiola lábáról pattant az ellenfélhez a labda, Goranovic pedig a kapu jobb oldalába lőtt.

A 23. percben újra kettővel vezetett a Fehérvár, Scsepovics lépett ki ziccerben, de Akovic védett, a kipattanó viszont Milanov elé került, aki megint adott egy gólpasszt, és megint Negónak, aki újra a kapuba bombázott.

Nego 23 perc alatt ért el mesterhármast.

A folytatásban Milanov is gólt szerezhetett volna, de Nego beadása után a fejesét Akovic a gólvonalról ütötte ki.

Fordulás után Vukcevicnek volt két helyzete, Kovácsiknak bravúrt is be kellett mutatnia.

A 60. percben beállt a Fehérvár új szerzeménye, az exfrasdista Ivan Petrjak, majd Huszti Szabolcs is, de az első félidőhöz képest nagyon eseménytelen volt a második játékrész.

Szerencsére maradt még egy gól a meccsben, a 86. percben Huszti szabadrúgása után Juhász Roland csúsztatott a Zeta kapujába, védehetetlenül, majd Huszti is betalált, egy szabadrúgást tekert mesterien a kapu bal felső sarkába, a léc alá.

A Fehérvár tehát 5-1-es előmyből várhatja a jövő csütörtöki, felcsúti visszavágót.

Európa-liga selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Zeta (montenegrói)-Fehérvár FC 1-5 (1-3)
Gradski Stadion, Podgorica, v.: Vadachkoria (georgiai)
Zeta: Akovic - Tuzovic, D. Vukcevic, Ceklic, Sekulic - Milojko, S. Krstovic (Lambulic, 76.) - Goranovic, S. Vukcevic (Yamoah, 59.), Bosnjak - I. Vukcevic
Fehérvár FC: Kovácsik - Fiola, Juhász, Elek, Stopira - Pátkai (Petrjak, 61.), Nikolov, Hadzic - Nego, M. Scepovic (Futács, 80.), Milanov (Huszti, 64.)
gólszerző: Goranovic (18.), illetve Nego (3., 12., 23.), Juhász (86.), Huszti (93.)
sárga lap: Pátkai (58.), Nikolov (64.)