A dél-amerikai futballszövetség válaszolt Messinek

fbl TOPSHOTS Horizontal
Lionel Messi piros lappal zárta a Copa Américát
Vágólapra másolva!
A dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) hivatalos közleményben reagált Lionel Messi vádjaira, ugyanis az ötszörös aranylabdás argentin élesen kritizálta a szövetséget és a kontinenstornát, mert szerinte a házigazda braziloknak kedveznek a játékvezetők.

A brazilok elleni mérkőzés után Messi két elmaradt tizenegyest és egy piros lapot kért számon a bírókon, ráadásul a második eset utáni kontrából lőtte Brazília a második gólját.

„A játékvezetők rengeteg baromságot fújtak,

de egyszer sem nézték vissza videón, ami felfoghatatlan. Végig ez ment a meccs alatt. Az első kontaktoknál máris a braziloknak ítéltek, ez a szarakodás pedig teljesen kizökkentett minket. Nem magunkat mentegetem, de vissza kell néznünk az eseteket, elemezniük kell, és remélem, a CONMEBOL (a Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség – a szerk.) tesz valamit az ügyben” – mondta Lionel Messi.

Lionel Messi piros lappal zárta a Copa Américát Forrás: AFP/Nelson Almeida

Ezek után a Chile elleni bronzmeccsen egy kis kakaskodásért kapott pirosat a 38. percben (akárcsak a túloldalon Gary Medel), a 2-1-re megnyert mérkőzést követően pedig nem jött ki az öltözőből az éremátadásra.

A vegyes zónában aztán folytatta a CONMEBOL bírálatát.

– mondta Messi, akit pályafutása során másodszor állítottak ki.

Emlékeznek Messi első kiállítására? - videó

Lionel Messit kiállították szombat este a Copa América bronzmérkőzésén Chile ellen, miután dulakodott a chilei Gary Medellel, aki szintén pirosat kapott. Az argentin válogatott végül „túlélte" legjobbja hiányát, 2-1-re győzött, és így harmadikként végzett a kontinenstornán. Messi életében másodszor kapott pirosat a válogatottban, az elsőt szűk 14 évvel ezelőtt.

A dél-amerikai szövetség ezt követően közleményben reagált a Barcelona klasszisának szavaira.

„A futballban néha nyersz, és néha vesztesz, a fair play egyik alappillére az, hogy az eredményt mindig tisztelettel tudomásul veszed. Ugyanez vonatkozik a játékvezetői döntésekre.

Elfogadhatatlan, hogy egy tizenkét csapatos tornán, amelyen minden résztvevő egyenlő feltételek mellett versenyez, valaki megalapozatlan vádakkal megkérdőjelezi a Copa América feddhetetlenségét. A vádak tiszteletlenséget sugallnak a torna, a részt vevő játékosok és a CONMEBOL több száz alkalmazottja felé” – olvasható a szövetség hivatalos honlapján.