Vágólapra másolva!
Szomorúan vette tudomásul Franck Ribéry, hogy korábbi csapattársa, Arjen Robben csütörtökön bejelentette: befejezi labdarúgó-pályafutását.

- nyilatkozta Ribéry hangsúlyozva, hogy a Bayern Münchennél szép és sikerekben gazdag időszakot töltöttek együtt.

A Ribery-Robben páros a futballtörténelem egyik legfélelmetesebb duója volt Forrás: AFP/CHRISTOF STACHE/Christof Stache

A 36 éves Ribéry április végén jelentette be, hogy 12 év után távozik Münchenből, május elején azonban rögtön leszögezte, néhány évig még biztosan futballozni fog. A francia játékos az egyetlen olyan futballista lett, aki kilencszer nyerte meg a Bundesligát, miután az idén is bajnoki címet ünnepelhetett a Bayernnel. A 81-szeres francia válogatott labdarúgó 2007-ben szerződött a Bayernhez, amellyel mostanáig 21 trófeát nyert, közte a 2013-as Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki serleggel, valamint öt Német Kupával.

A 35 esztendős Robben 10 szezon után szintén az idén köszönt el a bajor sztárcsapattól, és bár sajtóhírek szerint Kínából és Hollandiából is voltak ajánlatai, mégis visszavonult.

A holland szélső karrierje legsikeresebb időszakát a Bayern Münchennél töltötte, amellyel nyolcszor végzett a Bundesliga tabellájának élén, a Német Kupát pedig ötször emelhette a magasba. A 2013-ban BL-győztes csapatnak ő is tagja volt.

Robben a holland válogatottal 2010-ben ezüst-, 2014-ben pedig bronzérmet nyert a világbajnokságon.