Vágólapra másolva!
A Labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda Master Good fegyelmi eljárást kezdeményezett brazil kapusa, Felipe ellen, ugyanis nem tért vissza Magyarországra a felkészülés kezdetétre, és mindeddig semmilyen életjelet nem adott magáról.

Szombaton a tőketerebesi edzőmeccsel lezárul a Kisvárda Master Good felkészülésének második hete. A szurkolók az ukrán FK Minaj elleni felkészülési mérkőzésen tapasztalhatták, hogy Felipe nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója adott tájékoztatást az ügy hátteréről és a következményekről.

„Felipe nem érkezett meg a felkészülés kezdetére. Azóta sem kapcsolódott be a munkába, és még csak életjelet sem adott magáról.

Kértük az erről szóló orvosi papírokat, ezeket nem kaptuk meg, ehelyett Felipe jogi képviselője azt firtatta, miként tudnánk felbontani a szerződését” – kezdte Révész Attila sportigazgató.

A brazil Felipe bekerült az év csapatába Fotó: Hirling Bálint - Origo

„Klubunknak kutya kötelessége még ebben a helyzetben is megőriznie az értékeit, és ha a munkavállaló elvárja a szerződéses kötelezettségek teljesítését, akkor ez a mi részünkről is így van. Arról nem beszélve, hogy

Különböző forrásokból arról értesültünk, hogy Felipe már nem akar visszatérni Magyarországra, bár ennek ellentmond, hogy a kisvárdai lakásában hagyta több személyes dolgát is. Azt sem tudjuk, hogy folytatni kívánja-e pályafutását, mert a jelek szerint nincs edzésben” – folytatta a sportigazgató.

Révész Attila elmondta, hogy fegyelmi eljárást kezdeményeztek a kapussal szemben, akinek a visszafogadása a történtek után nem biztos, hogy szerencsés dolog lenne.

kilátásba helyezve a megbüntetését. Tájékoztattuk arról is, hogy kártérítési perre is készülünk vele szemben. Meglátjuk, erre hogyan reagál, más kérdés, hogy milyen fogadtatásban részesülne a részünkről, és erkölcsileg mennyire lenne aggályos a visszafogadása abban az esetben, ha esetleg mégis meggondolná magát” – zárta szavait Révész Attila.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója Forrás: Kisvárdafc.hu

Az OTP Bank Liga első fordulóját augusztus 3-án rendezik. A Kisvárda a Paksi FC-t fogadja a Várkerti Stadionban, valószínűleg a brazil Felipe nélkül, aki az előző szezonban rengeteget tett a szabolcsi újonccsapat bennmaradásáért.