Vágólapra másolva!
Szerdán este a holland női labdarúgó-válogatott gólnélküli rendes játékidőt követően, hosszabbításban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a svéd együttest a franciaországi világbajnokság elődöntőjében, így bejutott a vasárnapi fináléba, ahol a címvédő amerikai csapat lesz az ellenfele.

A hollandok eddig minden meccsüket megnyerték a vb-n, így papíron ők számítottak a mérkőzés esélyeseinek. Ennek ellenére az első félidőben a svédek diktálták az iramot, több nagy helyzetet is kialakítottak, de a hollandok kapusa, Sari van Veenendaal több nagy bravúrt is bemutatott.

Sari Van Veenendaal úgy parádézott, hogy az első félidőben megtaposták a kezét Forrás: NurPhoto/Jose Breton

A második félidőben feljavultak a hollandok, de mégis majdnem a svédek szereztek vezetést. Nilla Fischer 14 méteres lövésére van Veenendaal nyújtózott hatalmasat, és ujjheggyel a jobb kapufára tolta a labdát.

A hollandok a 64. percben harcolták ki az első szögletüket, és majdnem meg is szerezték a vezetést. A balról belőtt labdát Vivianne Miedema hét méterről fejelte kapura, de a 36 éves Hedvig Lindahl a felső lécre ütötte.

A hajrában ismét fölénybe kerültek a svédek, de komoly ziccert nem tudtak kialakítani a hollandok kapuja előtt. Magdalena Eriksson járt a legközelebb a gólhoz, de a svéd hátvéd éles szögből rácsavart szabadrúgása elment a kapu fölött.

A 92. percben még a hollandoknak is volt egy helyzete.

A csereként beállt Shanice van de Sanden tüzelt éles szögből, de Lindahl kapus kiütötte a jobb felső sarokba tartó labdát, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a hollandok akarata érvényesült, a 99. percben megszerezték a vezetést. A sok beívelés után egy földön végigvitt akció végén Jackie Groenen bombázott a jobb alsó sarokban, megszerezve az első gólját a tornán.

A hosszabbítás második félidejében a svédek mindent megtettek az egyenlítésért, de elkészültek ez erejükkel, így nem tudtak mit kezdeni a hollandok fizikális fölényével.

A hollandok először jutottak be a vb-döntőbe, ahol a címvédő, háromszoros győztes amerikai csapattal kell megküzdeniük a trófeáért.

Női labdarúgó-világbajnokság, elődöntő
Hollandia-Svédország 1-0 (0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
Gólszerző: Groenen (99.)