Vágólapra másolva!
A dorseti rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával letartóztatott egy 64 éves yorkshire-i férfit, akinek köze lehet Emiliano Sala januári repülőgép-balesetéhez. 2019. január 21-én a Nantes argentin támadója éppen új csapatához, a Cardiff Cityhez tartott, amikor a La Manche-csatorna felett lezuhant a repülőgépe.

Simon Huxter, a dorseti rendőrség felügyelője elmondta, hogy széles körű vizsgálatot folytattak Emiliano Sala tragikus halálának ügyében. A vizsgálati eredmények fényében pedig gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával letartóztatták a 64 éves férfit.

Emiliano Sala halála megrázta az egész futballvilágot Forrás: Twitter

A felügyelő közölte, hogy az eljárás ideje alatt nem árulhat el részleteket a gyanúsítottról, és azt sem közölte, hogy milyen szerepe lehetett a 64 éves férfinek Emiliano Sala halálában.

A történtekről Emiliano Sala és a pilóta, David Ibbotson családját értesítették. A gyanúsított együttműködik a hatóságokkal, és szabadlábon védekezhet.

Emiliano Sala 2019. január 21-én vesztette életét, miután az őt szállító kisgép lezuhant a La Manche fölött. Rajta kívül csak a pilóta, David Ibbotson tartózkodott a gépen, akinek nem volt érvényes engedélye. Az argentin játékos Nantes-ból tartott új csapatához Cardiffba.