Vágólapra másolva!
A Football Insider szakportál értesülése szerint az Arsenal kilencmillió fontos (több mint 10 millió euró, 3,3 milliárd forint) ajánlatot tett a Red Bull Salzburgnak Szoboszlai Dominik magyar válogatott labdarúgó játékjogának megvásárlásáért.

A szerdai cikk szerint a londoni klubnál régóta figyelemmel kísérik a 18 éves középpályás fejlődését. Szoboszlai iránt a Borussia Dortmund, a Lazio és a Juventus is élénken érdeklődik, az Arsenal pedig már idén nyáron szeretné kivásárolni ausztriai szerződéséből. Az osztrák csapatnak azonban nem sürgős a magyar válogatott középpályás eladása, ugyanis idén tavasszal hosszabbított szerződést 2022-ig, ráadásul néhány jól sikerült BL-meccsel könnyen feljebb mehetne az ára.

Szoboszlai már a 10-es mezt is megkapta a válogatottban Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Football Insider a világ egyik legkeresettebb tizenéves futballistájának nevezi a székesfehérvári születésű és nevelésű Szoboszlait, aki

az előző idényben bekerült az osztrák bajnok Salzburg felnőtt csapatába, és bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban, amelyben eddig négyszer lépett pályára.

A mértékadó Transfermarkt.com szerint a játékos becsült piaci értéke jelenleg 12 millió euró (3,9 milliárd forint), de a The Sun információja szerint az Arsenal 15 millió fontot is hajlandó lenne fizetni érte. A brit lap szerint Unai Emery vezetőedző az eddiginél szűkebb költségvetéssel dolgozik idén nyáron, amely korlátozta a lehetőségeit, ez növeli Szoboszlai esélyeit.

A játékost a The Guardian 2017 októberében, a Goal.com pedig idén márciusban a világ legtehetségesebb labdarúgói közé sorolta a korosztályában.