Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan hivatalos honlapján jelentette be, hogy Paolo Maldini lesz a csapat új technikai igazgatója, míg Zvonimir Boban távozik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkár-helyettesi posztjáról és a klub szakmai igazgatójaként folytatja pályafutását.

A FIFA honlapjának pénteki közleménye felidézi, hogy a játékosként világbajnoki bronzérmes horvát sportvezető a szervezet elnöki tanácsadójaként is dolgozott az elmúlt három évben.

- nyilatkozta az 50 éves Boban.

Zvonimir Boban visszatér korábbi sikerei helyszínére Forrás: Sputnik/Grigoriy Sisoev

Hozzátette, rendkívül nehéz elhagynia a nemzetközi szövetséget, de az AC Milan olyan számára, mintha a családja lenne, Olaszország pedig az otthona. A klub honlapján Boban köszönetet mondott "igaz barátjának", Infantinónak, aki az Internazionalénak szurkol, ennek ellenére megértette, hogy ez olyan hívás számára, mint a három évvel ezelőtti volt.

Boban 1991 és 2001 között olasz bajnokságot négyszer, Bajnokok Ligáját pedig egyszer nyert a milánóiak támadó középpályásaként.

Paolo Maldini az AC Milan élő legendája Forrás: NurPhoto/Massimiliano Ferraro/NurPhoto/Massimiliano Ferraro

Az AC Milan vezérigazgatója, Ivan Gazidis pénteken azt is bejelentette, hogy a klub technikai igazgatója Paolo Maldini lesz a jövőben. A korábbi csapatkapitány 25 évig erősítette a milánóiakat, majd sportstratégiai és fejlesztési igazgatóként tevékenykedett.