Vágólapra másolva!
Szerdán három évre szóló szerződést kötött a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Paksi FC a Ferencváros kapusával, Holczer Ádámmal.

Bár egy másik korábbi ferencvárosi játékos, Böde Dániel szerződtetését hivatalosan még nem jelentette be a Paks, de nyílt titok, hogy a válogatott támadó is vidéki zöld-fehér együtteshez igazol, így már két játékost szerzett meg a bajnokcsapattól Szivics Tomiszlav csapata.

„Megmondom őszintén, izgatott vagyok, mivel hosszú évek után elkerültem nevelőegyesületemtől.

Szeretnék hétről hétre úgy készülni, hogy én védem a paksi kaput, ez a motivációm. Nagyon várom az előttem álló feladatokat,

és szeretném, ha sikeresek lennénk" - nyilatkozta a kontraktus aláírását követően a klub honlapjának Holczer.

Holczer Ádám Paksra igazolt Forrás: paksifc.hu

„Mindenképpen terveztünk keretünkbe még egy kapust igazolni. Holczer Ádám személyében egy jó hálóőr érkezett hozzánk, és

- így Haraszti Zsolt.

Holczer a labdarúgó profi pályafutása 2007-ben, a Ferencvárosnál kezdődött. A játékos az elmúlt 12 évben több NBI-es és NBII-es együttesben megfordult, ezekben összesen 132 első és másodosztályú mérkőzés alkalmával bizonyította tehetségét. A fővárosi zöld-fehérekhez 2017 januárjában tért vissza, ahol az elmúlt szezonban bajnoki aranyat ünnepelhetett.