Vágólapra másolva!
A Kasimpasa szombat délben sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a csapat új edzője a következő idényben a korábbi török válogatott játékos, Ibrahim Üzülmez lesz. Az együttműködés nem tartott sokáig, fél ötkor már be is jelentették, hogy elválnak útjaik.

A Kasimpasa sajtótájékoztatón jelentette be Üzülmez kinevezését, majd délután öt óra előtt közleményt adott ki az edző, hogy lemond a posztjáról. Az indoklás szerint a sajtótájékoztató után ültek le tárgyalni a vezetőséggel, és nem egyezett a véleményük a következő idény terveivel kapcsolatban.

Ibrahim Üzülmez új kalandja nem tartott sokáig Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Mustafa Kamaci

A két fél később kölcsönösen visszavonta a megállapodást. A két bejelntés között négy óra és 36 perc telt el, minden bizonnyal eséllyel pályázhat a kinevezés a labdarúgás történetének egyik legrövidebb ideig tartó edzői szerepvállalására.