Társoldalunk:

Hat gyanúsítottat hallgat meg a bíróság a spanyol bundabotrányban

2019.05.29. 14:09

Hat gyanúsítottat hallgatnak meg csütörtökön a kedden kirobbant spanyol labdarúgó bundabotrány ügyében.

Az aragóniai legfelsőbb bíróság szerdai bejelentése szerint a hat férfit "korrupcióval, csalással és pénzmosással" gyanúsítják, de rajtuk kívül további 15 személy, valamint az élvonalból kiesett Huesca klubja ellen folytatnak nyomozást a feltételezett fogadási csalásokkal összefüggésben.

A csütörtöki kihallgatáson résztvevő hat gyanúsított között sajtóértesülések szerint egy klubelnök - vélhetően Agustín Lasaosa, az Huesca elnöke -, egy korábban a Real Madridban is játszó spanyol válogatott védő, valamint most is aktív és már visszavonult első- és másodosztályban szerepelt játékosok vannak. A huescai bíró a csütörtöki tárgyalás után elrendelheti az őrizetbe vételüket.

Kedden a spanyol rendőrség 10 embert tartóztatott le az Oikos névre keresztelt akcióban, de közülük négyet szabadlábra helyezett. A hatóság feltételezése szerint "legalább három" első, másod- és alsóbb osztályú találkozó eredményét befolyásolták a gyanúsítottak. A rendőrség arról is beszámolt, hogy a másodosztályú meccs végeredményére az átlagosnál 14-szer nagyobb összeget tettek fel a fogadók.

A spanyol hírügynökség (EFE) kedden az írta, hogy a Real Madrid két korábbi játékosa, Raúl Bravo és Borja Fernández is érintett, továbbá Carlos Arandát is megnevezte, aki több csapatban is megfordult a Primera Divisiónban. Értesülések szerint Samuel Saiz Alonso, a Getafe és Ínigo López Montana, a Deportivo La Coruna játékosa is gyanúsított, utóbbi korábban az Huescában futballozott. Rajtuk kívül még a Huesca elnökét említették a letartóztatottak között.

A Valladolid-Valencia (0-2) összecsapást is befolyásolhattákForrás: AFP/Oscar Del Pozo

Az El Periodico című napilap konkrét mérkőzéseket is megemlített, amelyeket befolyásoltak és amelyekre az elkövetők a 888 és az Unibet sportfogadó oldalakon fogadtak. Az egyik a La Liga idei utolsó fordulójában, azaz a 11 napja lejátszott Valladolid-Valencia (0-2) összecsapás, a másik a tavaly májusban rendezett Huesca-Gimnastic de Tarragona (0-1) másodosztályú találkozó. A Valladolid játékosait szerdán kihallgatásra beidézték a helyi rendőrségre.

A második vonalból tavaly másodikként feljutott Huesca, miután bebiztosította élvonalbeli szereplését, kikapott az utolsó két fordulóban, idén viszont sereghajtóként búcsúzott az első osztálytól.