Vágólapra másolva!
Szerdán hivatalossá vált, hogy a székelyudvarhelyi születésű László Csaba veszi át a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő erdélyi Sepsi OSK csapatának vezetőedzői posztját.

Az 55 éves szakember

egy évre szóló szerződést írt alá a sepsiszentgyörgyi csapattal,

egy év hosszabbítási opcióval – derül ki a klub közleményéből.

László Csaba lett a Sepsi edzője Forrás: Sepsi OSK/Facebook

akkor a Dundee United ajánlatát fogadtam el. Ami késik, az nem múlik. Szeretném megköszönni az újabb lehetőséget. Fejlődő klubhoz érkeztem, remélem, hogy

velem együtt töretlen marad ez a fejlődés. Nem lesz könnyű feladat, de szeretnénk előre lépni – mondta László Csaba.

László Csaba legutóbb (2018 szeptemberéig) a skót Dundee United gárdáját irányította, de vezetőedzőként dolgozott az FC DAC 1904 Dunaszerdahelynél, a Ferencvárosi TC-nél, az MTK-nál, a belga Charleroi és a skót Hearts csapatánál is. Ugyanakkor, Lothar Matthäus egykori szövetségi kapitány mellett a magyar válogatott másodedzője volt, az ugandai nemzeti tizenegyet, és Litvánia válogatottját is irányította szövetségi kapitányként.