Harry Kane tudja, hogy ki a felelős a Tottenham sikereiért

fbl Horizontal
Tottenham Hotspur's English striker Harry Kane celebrates scoring the opening goal during the UEFA Champions League round of 16 second leg football match between BVB Borussia Dortmund and Tottenham Hotspur on March 5, 2019 in Dortmund, western Germany. (Photo by Bernd Thissen / dpa / AFP) / Germany OUT
Vágólapra másolva!
Harry Kane szerint ha csapatával, a Tottenham Hotspurrel szombaton megnyernék a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét a Liverpool ellen, az a vezetőedzőjük, Mauricio Pochettino nagy tervének csúcspontját jelentené.

Pochettino pontosan öt éve, 2014 májusában vette át az észak-londoni gárda irányítását, abban a szezonban a Spurs a hatodik helyen végzett a Premier League-ben, és már hosszú évek óta a két nagy fővárosi rivális, az Arsenal és a Chelsea árnyékában játszott. Kane tízéves kora óta a Tottenham játékosa és Pochettino alatt lett belőle Európa-hírű csatár, az argentin mester irányítása óta minden szezonban ő a házi gólkirály, a csapat pedig ma már olyan erőt képvisel, hogy otthon és a kontinensen is számolni kell vele. "Amikor átvette az együttest, volt egy terve, hogy Európa egyik legjobb csapatává váljunk - mondta edzőjéről Kane. - Most pedig alig pár nap választ el bennünket a kontinens és a klub történetének legfontosabb meccsétől. Fantasztikus munkát végzett, nagyszerű menedzser."

A Tottenham az utóbbi négy idényben mindannyiszor az első négy között zárt az angol bajnokságban, idén beköltözött új stadionjába - amelynek becsült költsége mintegy egymilliárd font - és egy sikerre van attól, hogy BL-győztesnek mondhassa magát. Kane szerint felemelkedésük kulcsa az, hogy vakon követik Pochettinót. "Minden játékos játszani és harcolni akar, és mindent megtenni érte. Ezeket az alapokat fektette le - utalt vezetőedzőjükre a válogatott támadó. - Most meg lehet nézni, hol tartunk, az edzőközpont, a stadion, készülünk a BL döntőjére. Ez volt a terv, most pedig az, hogy megnyerjük a finálét, utána pedig még több trófeát gyűjtsünk. A jövő szombaton kezdődik."

Harry Kane sérülés miatt nem lehetett ott a Manchester City elleni negyeddöntő visszavágóján, majd az Ajax Amsterdam elleni elődöntős párharc két mérkőzésén sem, mostanra azonban felépült és teljes értékű edzésmunkát végez. Mint mondja, szeretne szerepet kapni a madridi döntőben, akár kezdőként, akár csereként.