Vágólapra másolva!
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint Giuseppe Sannino lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd új vezetőedzője.

Supka Attila távozását hétfőn jelentette be a Honvéd, a vezetőedző lejáró szerződését nem hosszabbította meg a klub. A Sky Italia értesülései szerint már az utódot is megtalálta a kispesti csapat, méghozzá Giuseppe Sannino személyében, akivel

állítólag meg is született a megegyezés

– írja az nso.hu.

Giuseppe Sannino lehet a Honvéd következő edzője Forrás: AFP/ImageForum/Marcello Paternostro

A 62 éves Sannino játékosként alacsonyabb osztályú gárdákban futballozott, majd trénerként megfordult többek között a Leccénél, a Sienánál, a Palermónál és

a Watfordnál is – utóbbinál Tőzsér Dániel is a játékosa volt.

2018 októberében a görög élvonalbeli Levadiakoszhoz szerződött, majd idén februárban az olasz harmadosztályú Novarához. A Novara 9. lett a Serie C alapszakaszában, a feljutásért folytatott rájátszás második körében az Arezzo búcsúztatta.