Vágólapra másolva!
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) playoffjának a hétfői döntőjében az Aston Villa 2-1-re verte a Derby County együttesét a Wembley Stadionban, így feljutott a Premier League-be, ezzel a sikerrel pedig minimum 170 millió fontot (majdnem 200 millió eurót) is bezsebelt.

Az összecsapásnak a feljutás, na meg az ezzel járó elképesztő összeg mellett külön pikantériát adott, hogy

a Derby menedzsere Frank Lampard, míg az Aston Villanál a Chelsea egy másik korábbi legendája, John Terry segíti Dean Smith munkáját. A

Villa egy éve 1-0-ra kapott ki a Fulhamtől, a Derby 2007-ben már megnyerte egyszer a döntőt, de 2014-ben vesztesként távozott, négyszer pedig korábban, az elődöntőben vérzett el.

A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, kevés komoly lehetőséggel. A labdabirtoklás 50-50 százalék volt mindkét oldalon, de a kaput eltaláló lövések számában sem volt különbség, mindössze egy-egy alkalommal sikerült jól célozni.

Az Aston Villa szerepelhet a következő szezonban a PL-ben Forrás: AFP/Adrian Dennis

Viszont közel sem elhanyagolható, hogy az Aston Villa be is talált ebből:

Ahmed Elmohamady beadása után Anwar El-Ghazi fejelt a 44. percben közelről a kapuba.

Az első 45 perc után tehát az Aston Villa került közelebb az álmaihoz.

A második játékrészt az Aston Villa kezdte jobban, több lehetőséget is kidolgozott, amelyből az egyiket értékesítette is. Az 59. percben az első gólt szerző

El-Ghazi megpattanó lövése után John McGinn előzte meg a bizonytalan holland Kelle Roos kapust, és fejelt a kapuba.

Kétgólos hátrányban mindent egy lapra feltéve rohamozott a Derby, de a 71. percben Jayden Bogle, majd nem sokkal később Jack Marriott is kapu mellé lőtt nagy helyzetben. A 81. percben viszont már összejött a szépítés – két cserejátékos hozta össze –,

Marriott 11 méterről lőtt a jobb alsó felé, a labdába még beleért közelről Martyn Waghorn, a labda pedig a jobb alsóban kötött ki.

A hátralévő időben – hiába volt 7 perc a hosszabbítás – azonban újabb találat már nem esett, így a Lampard-csapat nem tudott egyenlíteni, és elbukta a döntőt. A Norwich City és a Sheffield United után harmadikként tehát az Aston Villa jutott fel a Premier League-be, melytől a Fulham, a Cardiff City és a Huddersfield búcsúzott. A húszcsapatos angol bajnokság új idénye augusztus 10-én rajtol.

Championship, playoff, döntő
Wembley Stadion, London, 85826 néző
Aston Villa-Derby County 2-1 (1-0)
G.: El-Ghazi (44.), McGinn (59.), ill. Waghorn (81.)