Vágólapra másolva!
Az UEFA nyilvánosságra hozta a jegyértékesítésre vonatkozó szabályzatát és a jegyárakat az UEFA EURO 2020-ra, amely az esemény 60. évfordulója alkalmából Európa-szerte kerül megrendezésre. Jegyek már 30 eurótól igényelhetőek az euro2020.com/tickets oldalon 2019. június 12. és július 12. között. 

A torna 2020. június 12-től 2020. július 12-ig tart, és a 24 résztvevő csapat 11 ország 12 városában mérkőzik meg egymással: Amszterdamban, Bakuban, Bilbaóban, Bukarestben, Budapesten, Koppenhágában, Dublinban, Glasgow-ban, Londonban, Münchenben, Rómában és Szentpéterváron.

A szurkolók számára rekordmennyiségű, hárommillió jegy lesz elérhető, ami azt jelenti, hogy minden eddiginél nagyobb esély lesz élőben átélni az eseményeket. A „LIVE IT. FOR REAL" szlogen is arra ösztönzi a szurkolókat, hogy a stadionokban tapasztalják meg a mérkőzések hangulatát. Csaknem két és fél millió jegy áll rendelkezésre a tornára kvalifikált nemzetek szurkolói és a nagyközönség számára – ez már önmagában több, mint ahány jegyet összesen értékesítettek a 2016-os franciaországi Eb-re.

Fans First

A jövő évi tornára elérhető jegyek 82%-a szurkolók, a résztvevő csapatok és a nagyközönség rendelkezésére áll majd. 44 mérkőzésre mintegy egymillió jegy érhető majd el 50 euróért vagy olcsóbban.

Összesen 40 000 jegy érhető majd el 100 eurónál olcsóbban a londoni döntőre, illetve a két elődöntőre.
Azok a szurkolók, akik nem kapták meg az igényelt jegyeiket az első jegyértékesítési szakasz lejártáig, elsőként értesülnek majd az új jegyvásárlási lehetőségekről, és ezen szurkolók számára egy kizárólagos, elsőbbségi jegyvásárlási időszakot biztosítanak majd.

Az Eb-jegyekkel kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót az Puskás Ferenc Stadionban Forrás: Origo

Kétféle jegy közül lehet választani

Egyéni jegy: egy adott mérkőzésre, egy adott stadionba szól. „Követem a csapatom" jegy (elérhető: 2019 decemberétől): Ezekkel a jegyekkel a szurkolók bemehetnek a kedvenc csapatuk egy egyenes kieséses szakaszban vívott mérkőzésére, függetlenül annak helyszínétől. Ha az adott csapat nem jut be az egyenes kieséses szakaszba, a jegyek árát 100 százalékban visszatérítik a szurkolóknak

A mozgáskorlátozott szurkolók részére is számos jegyet értékesít az UEFA. Ezek a jegyek mindig a legalacsonyabb árkategóriába tartoznak, függetlenül attól, hogy hová szólnak a stadionban. Emellett a mozgáskorlátozott szurkolóknak egy ingyen jegyet is biztosítanak egy kísérő számára.

A jegyértékesítés első szakaszában – amely 2019. június 12-től július 12-ig tart – másfél millió jegyet kínálnak majd a nagyközönség számára, ami 50 százalékkal (500 000 db) több mint 2016-ban.

A jegyértékesítés második szakaszában (2019. december elejétől) további egymillió jegyet értékesítenek a tornára kvalifikált csapatok szurkolói között, ami 20 százalékkal több mint 2016-ban. Ezeket a jegyeket a 2019. november 30-i Eb-sorsolás után kezdik árulni.

A jegyértékesítés utolsó szakasza 2020 áprilisában kezdődik, miután a 2020. március 26. és március 31. között sorra kerülő pótselejtezőn eldől, hogy melyik négy csapat jut még ki az tornára. Jegyeket kizárólag az euro2020.com/tickets oldalon lehet igényelni.

Minden olyan mérkőzés és kategória esetében, ahol a kereslet meghaladja a kínálatot, a jegyeket igazságos, átlátható sorsolás útján osztják szét a szurkolók között. Mindenki ugyanolyan eséllyel indul a sorsoláson, függetlenül attól, hogy mikor adta le jegyigénylését a 2019. június 12. és július 12. közötti időszakban.

Jegykategóriák és árak

Háromféle árkategóriában választani a jegyek közül, a rendező városokat pedig két csoportba osztották a lakosság vásárlóereje és átlagos jövedelme szerint.

Az A csoportba Amszterdam, Bilbao, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár került, a B csoportba Baku, Bukarest és Budapest.

A csoportbeosztás az egész tornára érvényes, tehát a bakui negyeddöntőre olcsóbb lesz a jegy, mint a müncheni, a római vagy a szentpétervári negyeddöntőre.

1-es kategória – középre szól; 2-es kategória – a szögletzászlók környékére szól; 3-as kategória – a kapuk mögé szól. A jegyárak az áfát minden országban tartalmazzák, a jegyárak euróban értendőek Forrás: Origo

A hivatalos viszonteladói platform

A szurkolóknak az euro2020.com/tickets oldalon van lehetőségük viszonteladni a jegyeiket. Ezen a platformon a szurkolók biztonságosan vásárolhatnak jegyeket más szurkolóktól, az eladók pedig garanciát kapnak rá, hogy minden esetben hozzájutnak a pénzükhöz.

Vendéglátói csomagok

2019. június 12-től az összes stadionban elérhető lesz a Hivatalos Vendéglátói csomag, amely számos lehetőséget kínál majd az érdeklődők számára a privát boxoktól az üzleti társalgókon át egy kötetlenebb klubtagságig. További információkért látogasson el az euro2020.com/hospitality oldalra.