Vágólapra másolva!
Az FC Porto labdarúgóklub elnöke úgy tudja, hamarosan bejelenti visszavonulását Iker Casillas, a csapat világ- és Európa-bajnok spanyol kapusa, aki május 1-én kapott szívrohamot.

Jorge Pinto da Costa Pinto az O Jogo című napilapnak elmondta, a vezetők már a keresik az utódját a fantasztikus pályafutással rendelkező hálóőrnek, ugyanakkor azt szeretnék, ha valamilyen formában továbbra is a klub alkalmazottja lenne.

A hálóőrt öt nap után engedték ki a kórházból, s már akkor jelezte, nem biztos, hogy folytatni fogja.

Iker Casillas és felesége, Sara Carbonero a CUF Porto kórház előtt rendezett sajtótájékoztatón Forrás: MTI/AP/Luis Vieira

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, karrierje nagy részét a királyi gárdában töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét, szám szerint 741-szer. A kapus 2015 nyarán igazolt a Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt.

A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.