Ennél erősebb kerettel aligha készülhetnek a brazilok az év tornájára

Brazilian selection call 133
Tite announces the squad of the Brazilian National Team for the Copa America, announced at 11am tomorrow, within the headquarters of the Brazilian Football Confederation (CBF) Photo: Jotta de Mattos / AGIF
Vágólapra másolva!
A brazil válogatott szövetségi kapitánya, Tite pénteken kijelölte a június 14. és július 7. között Brazíliában sorra kerülő Copa Américán szereplő hazai válogatott 23 fős keretét.

A keretbe a legtöbb, szám szerint négy játékost a francia bajnokcsapat, a Paris Saint-Germain ad, majd a Manchester City következik 3, illetve a Liverpool és a Barcelona 2-2 focistával. A brazil bajnokságból mindössze hárman tudtak bekerülni a 23 fős keretbe.

A kimaradók közül leginkább talán a Real Madridban tavasszal kevesebb lehetőséget kapó Marcelo hiánya tűnik fel, ott lesz viszont a tornán az Ajaxszal a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutó, nagyszerű szezont produkáló David Neres, de az Everton ifjú csillaga, Richarlison is készülhet a Copára.

A Brazil válogatott az A csoportban kapott helyet, ahol sorrendben Bolíviával, Venezuelával és Peruval kell megmérkőznie a továbbjutásért. A B csoportban Argentína, Kolumbia, Paraguay és Katar, míg a C-ben Chile, Ecuador, Uruguay és Japán kapott helyet.

A torna mérkőzéseit Rio de Janeiróba, Sao Paulóban, Belo Horizonte-ban, Porto Allegrében és Salvador de Bahíában rendezik.

Ugyancsak hír a brazil keret háza tájáról, hogy a válogatott eddigi másodedzője, Silvinho nyártól az Olympique Lyon vezetőedzője lesz, miután elfogadta a klub sportigazgatójának, Juninho Pernambucanónak a felkérését.

A brazil keret:
kapusok: Alisson (Liverpool), Ederson (Manchester City), Cássio (Corinthians)
védők: Dani Alves (Paris Saint Germain), Fágner (Corinthians), Filipe Luis (Atletico Madrid), Alex Sandro (Juventus), Thiago Silva (Paris Saint Germain), Marquinhos (Paris Saint Germain), Miranda (Internazionale) Éder Militão (FC Porto)
középpályások: Casemiro (Real Madrid), Fernandinho (Manchester City), Allan (Napoli), Lucas Paqueta (AC Milan), Philippe Coutinho (FC Barcelona), Arthur (FC Barcelona)
csatárok: Neymar (Paris Saint Germain), Richarlison (Everton), Roberto Firmino (Liverpool), Gabriel Jesus (Manchester City), David Neres (Ajax), Everton (Grêmio)