Vágólapra másolva!
Az M4 Sport információja szerint a Vidi korábbi bajnokcsapatának trénere, Joan Carrillo lesz az OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia új vezetőedzője.

A felcsúti csapat az idei szezonban sokáig a kiesés elől menekült, a 32. fordulóban azonban legyőzte az Újpestet a Szusza Ferenc Stadionban, így kivívta a bennmaradást – a legrosszabb esetben sem zár a 8. helynél lejjebb a tabellán.

Radoki János áprilisi menesztése óta a klubigazgató, Komjáti András vezeti a felcsúti csapatot, és bár korábban Kuttor Attila és Bódog Tamás neve is felmerült, most úgy tűnik, a klub Joan Carrillo személyében megtalálta új vezetőedzőjét.

Joan Carrillo lehet a Puskás Akadémia új edzője Fotó: Polyák Attila - Origo

A spanyol szakember a Gironánál kezdte pályafutását, ahol 2006 júliusa és 2007 februárja között vezetőedzőként dolgozott, majd 2010 és 2011 között 42 meccsen volt Mauricio Pochettino asszisztense az Espanyolnál.

Ezután jött Magyarországra, ahol Paulo Sousa mellett három szezon át volt a Vidi másodedzője. A portugál szakember távozása után, 2014 nyarán Carrillo vette át a székesfehérvári csapat irányítását, amellyel a 2014/15-ös szezonban bajnokságot nyert.

Ezt követően az Almeríát, a Hajduk Splitet és a Wisla Kraków csapatát irányította, a lengyelektől 2018 nyarán távozott, azóta nem edzősködött.