Vágólapra másolva!
A Liverpool a Barcelona csapatát fogadja a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az uruguayi Luis Suárez, aki korábban a Liverpool játékosa volt, megígérte, nem ünnepel, ha majd gólt szerez az Anfield Roadon.

Érdekes, hogy az első meccsen - amit 3-0-ra nyert a Barcelona - nem igazán fogta vissza magát gólja után. Suárez három és fél évig volt a Liverpool játékosa, ezalatt 133 meccsen 82 gólt szerzett.

A szurkolók annak ellenér szerették, hogy Patrice Evra sértegetése miatt nyolc, Braniszlav Ivanovics megharapása miatt tíz meccsre tiltották el korábban.

Luis Suárez egy hete még büszkén ünnepelt Forrás: AFP/Josep Lago

„Előző héten ünnepeltem. Akik ismerik a focit, azok megértik ennek a fontosságát. Minden tiszteletem a Liverpool-szurkolóké. Gólt szereztem, ünnepeltem a szurkolókkal. Ha megint gólt lövök, nem fogom megünnepelni. Különleges érzés visszatérni ide, mindig hálás leszek ennek a klubnak és a szurkolóknak. Sokat fejlődtem Liverpoolban, az pedig, hogy a csapat kapitánya is lehettem, pályafutásom egyik legbüszkébb pillanata volt. Az, hogy most a Barcelona játékosa lehetek, a Liverpoolnak köszönhetem" – mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón Luis Suárez.