NB II: bajnok a ZTE, a Kaposvár egyre közelebb az élvonalhoz

A bajnok Zalaegerszegi FC játékosai ünnepelnek, miután 4-1-re győztek a Budafoki MTE elleni mérkőzésen
Vágólapra másolva!
A feljutását már a múlt héten bebiztosító Zalaegerszeg vasárnap a bajnoki címet is megszerezte a labdarúgó NB II-ben azzal, hogy a 36. fordulóban hazai pályán 4-1-re legyőzte a Budafokot. A második helyen álló Kaposvár egy 93. percben szerzett góllal tett nagy lépést az NB I felé, ugyanis a legfőbb üldözői közül Gyirmót vereséget szenvedett az ETO FC Győr otthonában, míg a Vasas hazai pályán játszott döntetlent a Budaörssel. 

Miután hét közben a Zalaegerszeg győzött a Cegléd vendégeként, matematikailag is bebiztosította a feljutását az NB I-be. Ez után várható volt, hogy a zalaiak hazai környezetben gálameccset rendeznek a Budafok ellen. Dobos Barna csapat mindkét félidőben szerzett két gólt, így a lefújás után a ZTE játékosai a szurkolókkal ünnepelhették a győzelmet, és a visszatérést.

A ZTE nem csak feljutott, az NB I-es bajnokságot is megnyerte Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Gyirmót FC Győr – amely sokáig vezette a tabellát – ezúttal az ETO FC Győr otthonában kapott ki, így minden bizonnyal kiszállt a feljutásért folytatott versenyből.

A második helyen álló Kaposvár Ádám Martin 93. percben szerzett góljával győzte le a Vácot, így Waltner Róbert csapata két meccsel a vége előtt hatpontos előnyre tett szert az üldöző Vasassal és a Gyirmóttal szemben.

A korábbi NB I-es gólkirály csodát tett az újonccsapattal Forrás: kaposvarmost.hu

A Soroksár nyolcgólos meccsen győzött Békéscsabán. Lipcsei Péter csapatában három korábbi Fradi-játékos, Gyömbér Gábor, Orosz Márk és Kundrák Norbert is eredményes volt.

Az utolsó vasárnap esti mérkőzésen a feljutásért még harcban álló Vasas 3-3-as döntetlent játszott a Budaörssel a Szusza Ferenc Stadionban, ami azt jelenti, hogy Szanyó Károly csapatának két fordulóval a vége előtt hat pont a hátránya a második helyen álló Kaposvári Rákóczival szemben.

Az újonc Kaposvár jövő hétvégén Dorogra látogat, majd az utolsó fordulóban a Soroksárt fogadja hazai pályán. Ezen a két meccsen egy pontot kell szereznie az NB I-es tagság kiharcolásához.

Merkantil Bank Liga NB II, 36. forduló:
Kaposvári Rákóczi FC-Vác FC 1-0 (0-0)
Duna Aszfalt TVSE-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-1 (0-0)
BSS Monor-Ceglédi VSE 0-1 (0-0)
BFC Siófok-Credobus Mosonmagyaróvár 3-1 (1-0)
Aqvital FC Csákvár-Kazincbarcika 0-2 (0-1)
WKW ETO FC Győr-Gyirmót FC Győr 1-0 (1-0)
Békéscsaba 1912 Előre-Soroksár SC 3-5 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-Dorogi FC 2-1 (2-0)
ZTE FC-Budafoki MTE 4-1 (2-1)
Vasas FC-Budaörs 3-3 (1-3)