Gulácsiék hatgólos döntetlent játszottak - videó

Sinsheim, 2018. szeptember 29. Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa csapatának a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban a TSG 1899 Hoffenheim ellen játszott mérkőzésén Sinsheimben 2018. szeptember 29-én. (MTI/EPA/Armando Babani)
Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának nyitómérkőzésén a magyar válogatott Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3-3-as döntetlent játszott a Mainz vendégeként.

A lipcsei csapat – amely 100. mérkőzését játszotta az első osztályban – remek előjelekkel várhatta a találkozót:

legutóbbi hat mérkőzését megnyerte a Bundesligában, összességében pedig január 19-én vesztett utoljára bajnoki meccset. Ráadásul a Mainz számára kedvezőtlen előjel lehetett, hogy a lipcseiek 2019-ben minden idegenbeli meccsüket megnyerték.

A találkozó elején a Mainz birtokolta többet a labdát, azonban a 20. percben egy gyors kontra végén megszerezték a vezetést a vendégek. Emil Forsberg átadásával Timo Werner került ziccerbe, azonban lövés helyett önzetlenül lepasszolta a labdát a mellette érkező Lukas Klostermann-nak, akinek már csak az üres kapuba kellett helyeznie.

A folytatásban is a lipcseiek maradtak támadásban, Gulácsi Péternek főleg csak hazaadásokat kellett megjátszania.

A 32. percben aztán a másik magyar válogatott, Willi Orbán közreműködésével megszületett a második vendég találat.

A csapatkapitány labdaszerzése után ismét Werner adott gólpasszt Klostermann-nak, aki elegánsan átpöckölte a labdát a kivetődő Florian Muller fölött.

A lipcsei csapat bal hátvédje már az 5. gólját szerezte az idei szezonban. Külön figyelemreméltó, hogy ehhez összesen 6 lövésre volt szüksége, ezzel ő a Bundesliga leghatékonyabb játékosa.

A lefújás előtt az első zicceréből szépített a Mainz.

Karim Onisiwo kapott egy átadást, remek csellel beforgatta Klostermannt, majd nagy erővel a kapu bal oldalába lőtt.

A második félidő elején a lipcseiek azonnal visszaállították a kétgólos különbséget. Forsberg átadása után Werner megcsinált egy szép cselt a büntetőterületen belül, majd hat méterről a bal alsó sarokba bombázott.

Werner pályafutásában most fordult elő harmadszorra, hogy egy meccsen három találatban is részt vett. Mindháromszor a Mainz volt az ellenfél.

A 67. percben visszajött a meccsbe a Mainz.

Egy bal oldali szöglet után Moussa Niakhate elé került a labda, a francia támadó hat méterről a kapuba bombázott. Gulácsi Péternek esélye sem volt a hárításra.

Hat perccel később egyenlíthetett volna a Mainz. Danny Latza kapott remek kiugratást a jobb oldalon, egy pattanás után nyolc méterről kapura bombázott, de Gulácsi remekül zárta a rövid sarkot, és szépen védett.

A 83. percben egyenlített a Mainz. Jean-Paul Boetius kiugratásával Jean-Philippe Mateta lépett ki ziccerben, és 14 méterről, védhetetlenül lőtt a jobb alsó sarokba.

A 86. percben megnyerhette volna a meccset a Lipcse. A kétgólos Klostermann került ziccerbe, de az éles szögből leadott lövése néhány centivel elkerülte a jobb alsó sarkot.

Az utolsó percekben felborult a pálya, mindkét csapat meg akarta szerezni a győztes gólt. Erre a lipcseieknek volt óriási esélye, ugyanis a 92. percben Willi Orbán érkezett egy beívelésre, de a közeli lövését Muller kitornázta a bal alsó sarokból.

Ezzel a döntetlennel az RB Leipzig két meccsel a vége előtt négypontos hátrányban maradt a második Borussia Dortmund mögött, amely egy meccsel kevesebbet játszott. Ha szombaton a BVB legyőzi idegenben a Werder Brement, akkor Gulácsi és Orbán csapatának marad a bronzérem.

Bundesliga, 32. forduló:
Mainz-RB Leipzig 3-3 (1-2)

1. félidő
43Danny Latza
43Karim Onisiwo
32Lukas Klostermann
32Timo Werner
20Lukas Klostermann
20Timo Werner
2. félidő
90Yussuf Poulsen
83Jean-Philippe Mateta
83Jean-Paul Boetius
79Jean-Philippe Gbamin
70Konrad Laimer
67Moussa Niakhate
67Danny Latza
67Ridle Baku
55Daniel Brosinski
52Kevin Kampl
49Timo Werner
49Emil Forsberg
46Karim Onisiwo
Összeállítások
Mainz 054-3-3
RB Leipzig5-3-2
Football Pálya
1
Rene
Adler
23
Philipp
Mwene
28
Issah
Abass
22
Florian
Mueller
18
Daniel
Brosinski
19
Moussa
Niakhate
42
Alexander
Hack
3
Aaron
Caricol
34
Ridle
Baku
25
Jean-Philippe
Gbamin
6
Danny
Latza
28
Yvon
Mvogo
33
Atinc
Nukan
5
Dayot
Upamecano
14
Tyler
Adams
23
Marcel
Halstenberg
27
Konrad
Laimer
10
Emil
Forsberg
16
Lukas
Klostermann
6
Ibrahima
Konate
1
Gulácsi
Péter
22
Nordi
Mukiele

Mainz 05

Kezdők
1Rene Adler
23Philipp Mwene
28Issah Abass
22Florian Mueller
18Daniel Brosinski
55
19Moussa Niakhate
67
42Alexander Hack
3Aaron Caricol
34Ridle Baku
67
25Jean-Philippe Gbamin
79
6Danny Latza
67
43
21Karim Onisiwo
46
43
5Jean-Paul Boetius
83
7Robin Quaison
27Robin Zentner
26Niko Bungert
14Pierre Kunde
8Levin Mete Oztunali
10Alexandru Maxim
20Anthony Ujah
9Jean-Philippe Mateta
83
Cserék

RB Leipzig

Kezdők
28Yvon Mvogo
33Atinc Nukan
5Dayot Upamecano
14Tyler Adams
23Marcel Halstenberg
27Konrad Laimer
70
10Emil Forsberg
49
16Lukas Klostermann
32
20
6Ibrahima Konate
1Gulácsi Péter
22Nordi Mukiele
4Willi Orbán
44Kevin Kampl
52
9Yussuf Poulsen
90
11Timo Werner
49
32
20
21Marius Mueller
3Marcelo Saracchi
31Diego Demme
17Bruma
8Amadou Haidara
13Stefan Ilsanker
20Matheus Cunha
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista